ár¹ ‹ige› ∆ A: 1193 ? aroud [sz.] [hn.] (ÓMOlv. 58); 1266 ? Wisarahel [sz.] [hn.] (OklSz.); 1890 el-árja (Nyr. 19: 335) J: ’folyik, árad, (meg)duzzad | strömen, schwellen’

árad A: 13. sz. eleje/ aradatia [sz.] (KTSz.); 1416 u./¹ aꝛꝛada [sz.] (BécsiK. 72); 1833 Árjad [sz.] (Kassai: Gyökerésző 1: 187) J: 1 13. sz. eleje/ ’származik, ered | abstammen’ (↑); 2 13. sz. közepe/ ’folyik, árad, (meg)duzzad | strömen, schwellen’ # (↑) Sz: áradat 13. sz. eleje/ aradatia ’származás | Abstammung’ (KTSz.); 1416 u./¹ ’víz áradása | Flut’ (BécsiK. 310) | áradozik 1770/ áradozni [sz.] ’folyik | fließen’ (NSz.); 1788 u./ ’folyik, halad | sich ergießen’ (NSz.)

ár² ‹nsz› A: 1266 ? Wisarahel [sz.] [hn.] (OklSz.); 1348 ? Benkara [hn.] (OklSz.); 1395 k. ar víʒ (BesztSzj. 281.); 1508 aryaba (DöbrK. 79) J: ’áradat, víztömeg, dagály | Flut’

áraszt A: 1527 araztany [sz.] (ÉrdyK. 64) J: [főleg el~] ’eláraszt, elönt, elborít, kiárad, átterjed 〈elvont értelemben is〉 | überströmen 〈auch abstr.〉’ #

Az ár ige és névszó örökség az ugor korból. |  ≡  Vog.  (AK.), (P.), (Szo.) tūr ’tó’; osztj.  (V.) lar ’árterület’; osztj.  (DN.) tor ’tó’ [< ugor *ϑarɜ ’áradás következtében keletkezett tó’].  ⌂  A szó eredetileg igenévszói jellegű lehetett, de ez csak a magyarból mutatható ki. Az árad és az áraszt az ár igéből keletkezett gyakorító, ill. műveltető képzővel.

☞ FUF. 2: 256; TESz. ár² a.; Benkő: FiktI. 98; UEW. 843; EWUng.→ áramlik, árvíz, eregetUN UEW. № 28; UEW. № 1747