ánizs A: 1378/ ? Anisfa (OklSz.); 1470 k. Anis (CasGl. 7.); 1500 k. anusmok (Nyr. 2: 68); 1538 aniſium (Pesti: Nomenclatura K3); 1577 k. Aniſumoth, Aniſommal (OrvK. 14, 33); 1811 Ánizs (Márton J.: MNSz.–NMSz.); nyj. ónejz (Nyr. 40: 372) J: 1 1378/ ’kínai csillagánizs | Sternanis (Illicium verum)’ (↑); 2 1470 k. ’ernyős virágú, termesztett illatos növény | Anis (Pimpinella anisum)’ (↑)

Vándorszó. |  ≡  Ném. Anis, (kfn.) anīṡ, (baj.-osztr.) aneis, anis, ǭnais; fr. anis; ol.  (gen.) ànexi [többes szám]  [x = ž], (giul.) ànis, (bre.) anez; szbhv.  (N.) àniž; szlk. aníz; stb.: ’ánizs’. Vö. még lat.  (k.) anisum, anisium ’ua.’ [< gör. ἄνισoν ’ua.’]. Az európai nyelvekben a latin révén terjedt el.  ⇒⌂  A magyarba a középfelnémet vagy az észak-olasz közvetítésével került át. Az anisium, anisum változatok a középlatinból, az ónejz a bajor-osztrákból származik.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 587; TESz.; Farkas: GLEl.; Mollay: NMÉr.; EWUng.