ám A: 1462 ? am (RMKT. 1²: 460); 1604 Ám (Szenczi Molnár: Dict.); nyj. án (ÚMTsz.) J: ‹partikula› 1 1462 ? ’íme | sieh’ (↑), 1515 k. ’ua.’ (AporK. 210); 2 1462 ? ’bizony | wirklich’ (↑), 1519 k. ’ua.’ (DebrK. 143); 3 1519 ’legyen | wohlan’ (JordK. 93) | ‹ksz› 1560 ’(ám)de | jedoch’ # (LevT. 2: 28)
Belső keletkezésű, valószínűleg származékszó. | ⌂ Az a¹ (→az¹) mutató névmásból jöhetett létre, feltehetőleg -m névmásképzővel; vö. im (→íme). A szó eleji á kialakulásában talán az →á indulatszó is szerepet játszhatott. A ma főleg megszorító ellentétet kifejező jelentések korábbi megengedő jelentésen alapulhatnak. – Hasonló, névmásból kiinduló keletkezésmódhoz vö. zürj. (Ud.) ata ’oda nézz!’; or. это ’ez’; stb.
☞ MNy. 59: 143; NytudÉrt. 38: 53; TESz.; EWUng.→ ámbár, az¹, hímez-hámoz, ímmel-ámmal