akol [4] A: 1086 Ocol [hn.] (Györffy: DHA. 1: 252); 1193 lovacol [hn.] (MNL (OL) Dl. 27); 1268/ Oklus [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 439); 1279/ Akalus [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 115); 1282/ Byolokul [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 60); 1559 akoľba (Székely I.: Krón. 123a); 1585 k. Jwh akoll (Gl.); 1714 ókolban (SzT.); 1747 Akoj (SzT.) J: 1 1086 ? ’karám; ól | Pferch; Viehstall’ # (↑), 1193 ’ua.’ (↑); 2 1900 ’egy fajta halcsapda a vízfenéken | Art Fischergerät’ (Nszt.)

Szláv, esetleg szerbhorvát vagy szlovén jövevényszó. |  ≡  Szbhv. oko, okola [birtokos eset] ’tábor’, (R. Ča) okol ’disznókarám, disznóól’, (N.) okȏl ’karám ‹szarvasmarháknak›’; szln. okol ’karám’; – le.  (R.) okól ’ua.’; ukr. окiл, oкoлy [birtokos eset] ’karám’; stb. [< szláv *o [elöljárószó] + *kolъ ’kör, kerék’].  ⌂  A székely nyelvjárási okól alak esetleg a rom. ocol ’kerítés, elkerített hely; karám’ átvétele is lehet.  ∼  Az akolbólítás ’kihajítás, kidobás’  (1857: MNy. 58: 414) főnév és a kiakolbólít ’kirekeszt; erőszakosan eltávolít’  (1858: NSz.) ige nyelvújítási alkotásként az akol főnév -ból határozóragos alakjából keletkezett. Ma csak az ige fordul elő a választékos nyelvhasználatban, ott is csak ritkán.

☞ EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 62; StSl. 2: 105; I.OK. 10: 136; TESz. kiakolbólít a. is; EWUng.→ kóló