ájul A: 1559 el ayult volna (Székely I.: Krón. 213b); 1600 k. el aĺliŭlt [sz.] (BrassSzt. 10); 1708 Ájúlok [sz.] (Pápai Páriz: Dict.); nyj. áhúl, ájolás [sz.] (ÚMTsz.) J: 1 1559 ’elalél | in Ohnmacht fallen’ # (↑); 2 1577 ’megrémül | erschrecken’ (KolGl.); 3 1582 ’elbámul; álmélkodik | staunen; erstaunt sein’ (NySz.); 4 1604 ? ’kívánkozik, vágyakozik | sich sehnen’ (NySz.), 1635 ’ua.’ (NySz.) Sz: ájuldozik 1805 ájuldozva [sz.] (MKurir 1805. szept. 10.: 332) | ájulat 1830 ájúlat ’ájulás | Ohnmacht’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű. | ⌂ Töve azonos az →á-val, ill. az →áhít tövével. Végződése visszaható igeképző. A szó belseji j hiátustöltő. A 3. jelentés lehetett az eredeti. A többi jelentés keletkezésében esetleg az →alél jelentéstani hatása is közrejátszhatott.