abszurd A: 1761 absurdus (MNy. 79: 123); 1841 absurd (NSz.); 1893 Abszurd (PallasLex.) J: ’képtelen; lehetetlen | sinnlos; unmöglich’
abszurdum A: 1806/ absurdumai (Nszt.); 1877 abszurdum (NSz.) J: ’képtelenség; esztelenség | Absurdität; Unsinn’
A szócsalád korábbi tagja, az abszurd latin jövevényszó. | ≡ Lat. absurdus, -a, -um ’fülsértő, kellemetlenül hangzó; értelmetlen’ [< lat. surdus ’süket, nem felfogható’, ez a lat. absonus ’kellemetlenül hangzó’ analógiás hatására keletkezett]. ≋ Megfelelői: ném. absurd; fr. absurde; stb.: ’elvont, abszurd’. ⌂ A korábbi alakváltozatok szó belseji, ill. szó végi s-es kiejtéséhez vö. →passió, →ámbitus stb. Az abszurd alak német hatásra keletkezhetett.
Az abszurdum szófajváltás eredménye. | ⌂ A latin melléknév semleges nemű alakjának főnevesülése a magyarban ment végbe.
☞ TESz.; EWUng.→ szonáta