zabla A: 1393 ? Zabla [szn.] (MNy. 63: 370); 1395 k. ʒabla (BesztSzj. 979.); 1470 meg ʒabolaſta [sz.] (SermDom. 2: 564); 1495 k. Zabala (OklSz.); 1524 zablÿat (MNy. 13: 122); 1604 Zobola (Szenczi Molnár: Dict. Frenígerus a.); nyj. ȧblȧ (MTsz.) J: 1 1393 ? ’a kantárnak a ló szájába tett része | Pferdegebiß’ (), 1395 k. ’ua.’ (); 2 1875 ’a szájszél kipállása | Hautwolf am Mundwinkel’ (Nyr. 4: 324) Sz: zaboláz [főleg meg~] 1470 () | zabolátlan 1519 zabolatlan (CornK. 282)

Szlovén jövevényszó. |  ≡  Szln.  (N.) zobálo ’lófogazat, zabla, szájnyílás, szájvas’ [vö. szln. zobati ’eszik ‹főleg bogyókat, cseresznyét›, fal, zabál, elfogyaszt ‹főleg magokat›’].  ⌂  A megnevezés azon nyugszik, hogy a ló a kantárnál rág, harap. Vö. még blg. зъбaлeц; szlk. zubadlo; stb.: ’lófogazat, zabla, szájnyílás, szájvas’; ezek hangalakját népetimológiás úton a szláv *zǫbъ ’fog’ befolyásolta. – A magyarban a zabla átvétele előtt, az emlő (→emik) volt használatos hasonló jelentésben, végül azonban a zabla kiszorította ezt egy új zablatípus megnevezéseként. A zabla alak egy eredeti három szótagú változatból keletkezett a második, nyílt szótagbeli magánhangzó kiesésével. A szó eleji z nélküli változathoz vö. →zanót, →zászpa stb. A 2. jelentéshez vö. →–zab, amely végső soron ugyanarra az etimonra megy vissza.  ⌂⇒  A magyarból: rom. zăbală ’lófogazat, zabla, szájnyílás, szájvas’.

NyK. 32: 361; Kniezsa: SzlJsz. 564; TESz.; NyK. 80: 163; EWUng. zabál