vész ‹nsz› A: (†1015) 1220 k./ Voduez [hn.] (Györffy: DHA. I: 74); 1319 ? Weichkefew [sz.] [hn.] (MNy. 43: 134); 1372 u./ veʒuel (JókK. 54); 1416 u./¹ vèz (BécsiK. 165); 1490 k. veeʒ (NagyvGl. 240.); 1541 vēſʒ (NySz.) J: 1 (†1015) 1220 k./ ’pusztulás; súlyos járványos betegség; baj, veszély | Verfall; Seuche; Not, Gefahr’ # (Györffy: DHA. I: 74) (↑); 2 1256/ ’elpusztult erdőrész; irtás | vernichteter Waldteil; Rodung’ (HOkm. 7: 60); 3 1372 u./ ’pusztító természeti erő; vihar | wütende Naturkraft; Sturm’ (JókK. 54) (↑); 4 1405 k. ’villám, villámcsapás | Donnerschlag’ (SchlSzj. 73.) Sz: vészes 1548 veſʒes ’dühös, dühödt, mérges | wütend’ (SzZsolt. 155a); 1807 ? ’veszedelmes, fenyegető | drohend, gefährlich’ (NSz.); 1813 ’ua.’ (NSz.) | átvészel 1913 átvészel (MNy. 9: 286)

vész ‹ige› A: 13. sz. eleje/ verſenel [?ɔ: veſc[e]lenel] [sz.] (KTSz.); 1282 k. Weznemut [hn.] (OklSz.); 1372 u./ veʒe el (JókK. 63); 1416 u./¹ èluèz (BécsiK. 203); 1526 vééz (SzékK. 28); 1552 vèſʒeteket [sz.] (Heltai: Dial. F7a); 1578 veszék [veszik □] [✐] (RMKT. 4: 257) J: 1 [főleg el~] 13. sz. eleje/ ’〈személy〉 rossz útra tér, erkölcsi romlásba dől | fehllaufen 〈Person〉; sich entsittlichen’ (KTSz.) (↑); 2 [főleg el~] 1282 k. ’〈élőlény〉 elpusztul, meghal; 〈tárgy, dolog〉 tönkremegy, használhatatlanná válik, megsemmisül | umkommen 〈Lebewesen〉; zugrunde gehen, vernichtet werden 〈Gegenstand〉’ (OklSz.) (↑); 3 [el~] 1416 u./² ’elkallódik, eltűnik | verlorengehen 〈Gegenstand〉’ (MünchK. 78va); 4 [össze~, (R.) egybe~] 1495 e. ’vkivel összekülönbözik; vkibe beleköt | sich zerstreiten; mit jmdm anbinden’ # (GuaryK. 86); 5 [főleg meg~] 1578 ’〈állat〉 veszetté válik | toll werden 〈Tier〉’ # (NySz.); 6 [egybe~, bele~] 1578 ’összebonyolódik; összegubancolódik | sich verwickeln; sich in etw übermäßig vertiefen’ (NySz.); 7 1847 ’vhova visszavonul; vhol túl sokáig időzik | sich zurückziehen; irgendwo lange verweilen’ (NSz.) Sz: veszély 13. sz. eleje/ veʒelÿtt (KTSz.) (↑) | veszedelem 1372 u./ veʒedelmett (JókK. 18) | veszedelmes 1372 u./ veʒedelmes (JókK. 4) | veszedelmezik 1416 u./¹ vèzedèlmèzic ’veszélyben, bajban van | in Gefahr sein’ (BécsiK. 240) | elveszés 1416 u./¹ èluèzeſed ’pusztulás, hanyatlás | Untergang’ (BécsiK. 199) | veszett 1456 k. eʒeueʒet ‹bef mn-i igenév› (SermDom. 2: 27); 1578 ’féktelen, vad 〈állat〉 | toll 〈Tier〉’ (NySz.); 1858/ (NSz.) | veszt- [birtokos személyjellel] 1519 k. veztebe (DebrK. 19) | veszék 1493 k. wezekẏt ’háborgás, nyugtalanság | Unruhigkeit, Aufruhr’ (FestK. 378) | veszendő 1495 e. el veʒendo̗ ‹beálló mn-i igenév› (GuaryK. 32); 1679 veszendőben ’pusztulás, bukás | Untergang’ (MonTME. 8: 39) | veszélyes 1640 veszélyes (Szily: NyÚSz.) | veszélyeztet 1823 veszélyeztetni [sz.] (Aurora 62); 1832 veszélyeztetve [sz.] (Szily: NyÚSz.)

Ismeretlen eredetű. |  ⌂  A magyar szókincs nagyon régi eleme lehet, amely már az ősmagyarban igenévszóként létezett ’hanyatlás, romlás; tönkremegy’ jelentésben. Főnévként gyakran összetételi utótagként fordult elő; vö. ízvész ’zendülés, lázadás’ (1519: JordK. 773); jajvész ’fájdalomkiáltás’ (1604: Szenczi Molnár: Dict. Gocytus a.). Az igei értékű tag jelentésváltozását különböző igekötők befolyásolták.  ⚠  Finnugor egyeztetése kevésbé valószínű.

☞ NyK. 66: 385; TESz.; MSzFE.; Benkő: ÁrpSzöv. 325; EWUng.→ elő-¹, eszeveszett, fész, szél-, veszék, veszekedik, vesződik, veszt, vesztegUN UEW. № 1134Nszt átvészel

veszt A: 1372 u./ veʒtualael (JókK. 146); 1416 u./¹ èluèzti (BécsiK. 281); 1604 Elveſʒthetetlen [sz.] (Szenczi Molnár: Dict. Impérditus a.) J: 1 1372 u./ ’〈élőlényt〉 elpusztít, megöl; 〈dolgot〉 megsemmisít, szétrombol, elront | umbringen; vernichten, zerstören’ (JókK. 146) (↑); 2 [főleg el~] 1372 u./ ’elszenvedi, engedi, hogy vmije megfogyatkozzék, elpusztuljon; vmit birtokából kiengedni kénytelen, vmije elkallódik | umkommen lassen; verlieren’ # (JókK. 44); 3 [ki~] 1510 k. ’kifoszt, vagyonából kiforgat | ausplündern’ (MNy. 1: 214); 4 1527 ’〈küzdelemben, perben, játékban stb.〉 alulmarad, hátrányt szenved | besiegt werden, unterliegen’ # (ÉrdyK. 554); 5 1560 k. ’〈utat, célt stb.〉 szem elől téveszt | verfehlen 〈Weg, Ziel usw.〉’ (GyöngySzt. 3444.); 6 [össze~, egybe~] 1566 ’veszekedést szít, egymás ellen haragít | gegeneinander hetzen’ (NySz.) Sz: vesztés 1493 k. el wezteͤse (FestK. 367) | veszteség 1519 veztezſeggel (CornK. 14) | vesztes 1768 vesztes ’legyőzött, alávetett | besiegt, unterlegen’ (NSz.)

veszet † A: 1416 u./¹ èluèzèſſed [t-s] (BécsiK. 79); 1490 el vezethe (SzalkGl. 73.); 1562 el ueszszese [t-s] (NySz.) J: 1 1416 u./¹ ’megöl; megsemmisít | umbringen; vernichten’ (BécsiK. 79) (↑); 2 1416 u./² ’(el)veszít, elpusztít | verlieren, umkommen lassen’ (MünchK. 65vb); 3 1536 ’(el)tékozol, (el)pazarol | verschwenden’ (Pesti: Fab. 17b); 4 1720 ’alul marad, legyőzetik, vereséget szenved | besiegt werden, unterliegen’ (NSz.)

veszít A: 1552 veſitnec el (Heltai: Dial. E4a); 1600 k. veszétse (Radvánszky: Szak. 27); 1788 Veszíje [t-s] (NSz.) J: 1 1552 ’(el)tékozol, (el)pazarol | verschwenden’ (Heltai: Dial. E4a) (↑); 2 1600 k. ’kárt szenved, elveszít, fogyatkozik | verlieren’ # (Radvánszky: Szak. 27) (↑); 3 1803 ’megöl; megsemmisít | umbringen; vernichten’ (NSz.); 4 1846 ’elhibáz, eltéveszt, elmulaszt 〈utat, célt stb.〉 | verfehlen 〈Weg, Ziel usw.〉’ (NSz.); 5 [össze~] 1865 ’egymás ellen uszít | gegeneinander hetzen’ # (NSz.)

veszeszt † A: 1584 el veszeszenek [veszeszt □] (NySz.) J: 1 [főleg el~] 1584 ’megöl; megsemmisít | umbringen; vernichten’ (NySz.) (↑); 2 1750/ ’kárt szenved, elveszít, fogyatkozik | verlieren’ (NSz.); 3 [össze~] 1760 ’egymás ellen uszít | gegeneinander hetzen’ (NSz.); 4 1807 ’(el)tékozol, (el)pazarol | verschwenden’ (NSz.); 5 1863 ’elhibáz, eltéveszt, elmulaszt 〈utat, célt stb.〉 | verfehlen 〈Weg, Ziel usw.〉’ (NSz.)

veszejt × A: 1728 veszejtsen (OklSz.); 1784 veszéjtse é (NSz.) J: 1 [ma főleg el~] 1728 ’megöl; megsemmisít | umbringen; vernichten’ (OklSz.) (↑); 2 1750 ’(el)veszít, elpusztít | verlieren; umkommen lassen’ (NySz.); 3 1789 ’(el)tékozol, (el)pazarol | verschwenden’ (NSz.); 4 1863 ’alul marad, legyőzetik, vereséget szenved | besiegt werden, unterliegen’ (NSz.)

Származékszó. |  ⌂  A vesz igéből keletkezett, amely a vész változata (→vész névszó). A szóvég -t, -et, -ít ~ -ejt, ill. -szt műveltető képzők. Ehhez hasonló megfeleléshez vö. szakaszt : szakajt : szakít (→szakad). A jelentések részben az alapszó ’életét veszti, meghal; megsemmisül’ jelentéséből, részben egy másikból jött létre.

☞ TESz.; EWUng.→ hír-, lélekvesztő, szemfényvesztés, vész, veszteget