szerb A: 1516 Zerbfalwa [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 138); 1602/ szerviusok (MNy. 79: 248); 1757 Serbus (MNy. 74: 512); 1783 Serbek, szerbliusok (MNy. 8: 34); 1801 Szerbusok (NSz.) J: ‹fn› 1516 ’déli szláv nyelvet beszélő, főleg Szerbiában lakó, illetőleg onnan származó személy | Serbe’ # (↑) | ‹mn› 1801 ’a szerbekkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | serbisch’ # (NSz.)

Szerbhorvát jövevényszó. |  ≡  Szbhv. Srb, Srbin, Srblin ’szerb’ [egy régi szláv törzsnévből; vö. szláv *sьr̥bъ ’egy nagycsaládba tartozó személy(ek)’].  ≋  A szerbhorvát jövevényszó megfelelői más szláv nyelvekben, ill. a románban: szln. Srb; szlk. Srb; or. серб; stb.: ’szerb’; ill. rom. sîrb ’ua.’.  ⌂  A magyarba először az 1389-es rigómezei csata után, a menekülő szerbek közvetítésével került át, azonban a gyakran használt →rác szó miatt nem vált elterjedtté. Meghonosodására csak később került sor, főleg irodalmi úton; e folyamatban fontos szerepet játszottak a szervius, serbus stb. változatok is. A szerb kiszorította az irodalmi nyelvből a →rác szót, és a nyelvjárásokba is bekerült.  ∼  A Szirb falva  (1405: Melich: HonfMg. 167) földrajzi név előtagja külön átvétel a románból (↑).

☞ Melich: HonfMg. 166; TESz.; EWUng.