szél¹ A: 1093/ Papʒele [hn.] (MNL (OL) Dl. 248764); 1138/ ? Sele [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1245 Ketbarana scele (OklSz. szél² a.); 1539 Zile (RMNy. 2/2: 35); 1562 sze͔llyék [? l-j] (NySz.); 1659 határ szelljben (NyIrK. 32/2: 172); 1752 széjben (NytudÉrt. 1: 67) J: 1 1245 ’határ, vég; határvidék | Grenze; Grenzgebiet’ (↑); 2 1395 k. ’szegélydísz; szegélyzsinór | Randverzierung; Paspel’ (↑); 3 1405 k. ’vminek a határvonalhoz eső, külső része | Rand; Saum, Kante’ # (SchlSzj. 1034.); 4 1512 k. ’szélesség | Breite, Weite’ (WeszprK. 102); 5 1519 ’vízpart | Ufer’ (JordK. 40); 6 1708 ’szövetszélesség 〈mint mérték〉; a kiszabott szoknya egy része | Stoffbreite 〈als Maß〉; eine Bahn des Frauenrockes’ (Pápai Páriz: Dict.) Sz: széleszt [főleg igekötővel] 1551 El széleszte ’elszór, szétszór, eloszlat | zerstreuen’ (NySz.) | széled [főleg igekötővel] 1566 el széledek (NySz.) | szélső 1604 ʃʒélsoͤ (Szenczi Molnár: Dict. Choriámbus a.) | szélsőség 1807 Szélsöségeket (NSz.) R: széltében 1590 szeltében (NySz.) | szélről 1765 föl szérül (MNy. 59: 237)
Örökség az ugor korból. | ≡ Vog. (AK.), (Szo.) sēl ’oldal, szél’; osztj. (O.) sil ’szél, perem ‹pl. kemencének›, vmi melletti helyiség; hajópárkány, ill. annak felső széle, szegélye; part’ [ugor *selɜ ’szél, perem’]. ⌂ A szély változathoz vö. →mál, →mell. A ’szél, perem’ jelentés lehetett az eredeti; az 1. jelentéshez vö. →határ. A 4. és 6. jelentés a →széles hatására alakult ki.
☞ Bárczi: SzófSz.; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ széjjel, széles, szélhámos, szét, útszéliUN UEW. № 1847
szél² A: 1009/ ? Ʒelews [sz.] [szn.] (MNL (OL) Dl. 280274); 1093/ ? Ʒelesvrs [sz.] [hn.] (MNL (OL) Dl. 248764); 1138/ ? Sele [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1138/ ? Selle [sz.] [szn.] (MNy. 32: 203); 1390 k. ſeel (MondGl.); 1416 u./¹ zèl (BécsiK. 115); 1560 k. zęly (GyöngySzt. 2614.); 1577 zęll (KolGl.); 1865 szé' (NSz.); nyj. szí (ÚMTsz.) J: 1 1138/ ? ’levegőmozgás | Wind’ # (↑), 1390 k. ’ua.’ (↑); 2 1527 ’lélegzet, szusz | Atem’ (ÉrdyK. 527); 3 1574 ’levegő, semmi | Luft’ (BudBLev. 69); 4 1577 k. ’bélgáz | Darmwind’ (OrvK. 22); 5 1657–1658 ’híresztelés | Gerücht’ (Nyr. 89: 389); 6 1708–1710 ’szélütés, guta | Schlaganfall’ (Nyr. 88: 59); 7 1774 ’sűrített levegő | Preßluft’ (NSz.) Sz: szellő 1138/ ? [szn.] (↑) | szeles 1093/ ? [hn.] (↑); 1181 ? [hn.] (↑); 1405 k. ʒeles (SchlSzj. 94.) | szellet 1416 u./¹ zèllèt ’szellem | Geist’ (BécsiK. 102) | szelleti 1416 u./¹ zèllèti ’szellemi, ihletett | geistig, inspiriert’ (BécsiK. 193) | szelletű [csak szókapcsolatban] 1416 u./¹ ʒèllèto̗ ’lelkületű | von (bestimmtem) Geiste’ (MünchK. 36va) | szellőz 1577 k. ʒelleͦʒʒed ’szellőztet | lüften’ (OrvK. 492) | szellőzik 1577 k. ʃʒelleͦʒÿk (OrvK. 492) | szelel 1600 k. szeleld ki (Radvánszky: Szak. 152); [el~] 1792 [sz.] ’elmenekül, megszökik, elbujdosik | entfliehen, flüchtig werden’ (MNy. 71: 252) | szellőztet 1664 szellőztet (MNy. 6: 165) | szellent 1873 Elszellent (Nyr. 2: 325)
Jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. | ≡ Csuv. śil, – KH. yäl, yil; oszm. yel; tat. yil; stb.: ’szél’ [török eredetű]. ⌂ A szókezdés középcsuvas átvételre mutat; az ócsuv. *ś (~ köztörök *y < őstörök *y) egy magyar sz fokon keresztüli hangváltozásához vö. →szőlő, →szűcs. Némi nehézséget okoz az, hogy a török hangtörténet szerint lennie kellett egy *śel előzménynek, a magyar adatok azonban egyértelműen egy szó belseji nyílt ä meglétére utalnak. A jelentések metaforikusan, ill. absztrakcióval jöttek létre az eredeti 1. jelentésből. A szellő származék -ő kicsinyítő képzővel keletkezett; a szellet a huszita bibliafordítók alkotása a lat. spiritus ’szellem, szellő, fuvallat’ mintájára. A szelel származék szerkezetéhez vö. köztörök yilgär- ’gabonát lapátol’ < yil (↑). ⌂ Az 1372 u./ ӡeluel ’szét; összevissza’ (JókK. 96) megszilárdult ragos alakulat, amely téves olvasattal keletkezett a lat. ventre ’hason’ szóból.
☞ MNy. 3: 317; TESz.; Ligeti: TörK. 118, 122; EWUng.→ al-¹, ellen-², fel-¹, forgószél, jugszél, nemere, passzátszél, szél-, szeleburdi, szelep, szélhüdik, szellem