süv ∆ [7/1] A: 1138/ Sue [szn.] (MNy. 32: 131); 1274 Syueteluke [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 184); 1399 Syw [szn.] (OklSz.); 1405 k. ſiw (SchlSzj. 227.); 1539 ſuͤ, ſuͤem (CorpGr. 41); 1643 ſuͤv (Comenius: Jan. 117); 1844 Súv, sú (NSz.); 1863 Sóe (Kriza [szerk.] Vadr. 516) J: 1 1138/ ? ’nagybácsi | Onkel’ (↑), 1405 k. ’ua.’ (↑); 2 1527 ’unokafivér | Vetter’ (ÉrdyK. 395); 3 1533 ’sógor | Schwager’ (Murm. 2239.); 4 1838 ’sógorasszony | Schwägerin’ (Tsz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  Vö. csuv. šǝ̑llǝ̑m  ’fiatalabb fiútestvérem’; – kök-török siŋil  ’(fiatalabb) lánytestvér’; tat. seŋel ’ua.’; stb. [? < török *šiŋ ’‹rokonsági névként›’]. A származtatásnak hangtani és alaktani nehézségei vannak.  ⌂  A magyarba átkerült alak a *šı̈γ lehetett; a szóvég kialakulásához vö. →ölyv. Az eredeti változat feltehetőleg a sí, sű. A v-re végződő alakváltozat elvonással keletkezhetett a toldalékolt, szó belseji v-s változatokból.

☞ Melich-Eml. 295; TESz.; EWUng.