orr A: 1055 ? urſa [sz.] (TA.); 1211 Horrod [sz.] [szn.] (PRT. 10: 511); 1219/ Orocha [sz.] [szn.] (VárReg. 42.); 1269 Orrh (OklSz.); 1334 Wrrus [sz.] [szn.] (OklSz.); 1395 k. sereg or (BesztSzj. 164.); 1746 órfuvó (MNy. 65: 347) J: 1 1055 ? ’orom, magaslat | Gipfel, Höhe’ (), 1269 ’ua.’ (); 2 1211 ’embernek, állatnak a száj felett elhelyezkedő, a légutakhoz vezető szaglószerve; orrlyuk | Nase; Nasenloch’ # (); 3 1319 ’területnek elkeskenyedő, előrenyúló része; félsziget | Vorsprung an einer Fläche, Nase eines Felsens; Halbinsel’ (OklSz.); 4 1372 u./ ’csőr | Schnabel’ (JókK. 140); 5 1395 k. ’menetelő csoportnak az eleje | Spitze einer Truppe’ (BesztSzj. 164.); 6 1405 k. ’(hosszúkás) tárgynak csúcsosan előreálló része; vmely tárgynak (hegyes) felső vége | vorspringende, obere Spitze von etw’ # (SchlSzj. 763.) Sz: orratlan 1272–1290 Orrothlonheda [hn.] (OklSz.) | orros 1320 Orros [szn.] (MNy. 63: 368) | orrozat 1490 k. oroʒat ’hajóorr | Bug’ (NagyvGl. 294.) | orrol 1554 orolyac vala [l-j] ’(meg)sejt, gyanít | ahnen’ (Tinódi: Cronica N1b); [ma meg~] 1756 ’megsértett, sértődött | beleidigt sein’ (NSz.)

Örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.) wār ’tűlevelű erdő’; osztj.  (V.) wor ’hegyvonulat’, (O.) or ’erdő’; zürj.  (Sz.), (P.) ve̮r ’ua.’; votj.  (Sz.) vi̮r ’domb, halom’; finn vuori ’hegy’; ? kam. bōr ’ua., földhát’ [fgr. (? uráli) *βe̮re vagy *βōre: ’hegy’].  ⌂  A szó eleji vokalizálódáshoz vö. →ón, →öt stb. A m. rr magánhangzóközi geminálódás eredménye. Az eredeti 1. jelentést kiszorították a többé-kevésbé elszigetelt származékok (vö. →orom). A térszínformanevek és testrésznevek összefüggésére (1. és 2. jelentés) vö. zürj. ni̮r ’orr’ : ni̮re̮k ’földcsúcs’ : ne̮ri̮s ’kis erdei magaslat’; cser. ner ’orr; domb; földcsúcs’; stb. A többi jelentés az 1. és 2. jelentés alapján keletkezhetett.

MNy. 23: 310; TESz.; MSzFE.; EWUng. csőr, or, orca, ormány, orom, tinorUN UEW. № 1144