kutya A: 1305 ? Kutha [szn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 471); 1409 Kuthya [szn.] (ZsigmOkl. 2/2: 219); 1511 Kwtyok (OklSz.); 1585 kutya (Cal. 158); 1716 kuttya (MNy. 73: 124); 1748 kútyókra (NSz.); 1808 kutyu, kutyúja (NSz.); 1816 kutso (Gyarmathi: Voc. 42); nyj. kusa (MTsz.) J: ‹fn› 1 1305 ? ’hitvány ember | niederträchtiger Kerl’ (↑), 1409 ’ua.’ (↑); 2 1585 ’kiskutya, kutyakölyök | Hündchen’ (Cal. 158); 3 1585 ’eb | Hund’ # (Cal. 158); 4 1708 ’〈különféle eszközök, alkatrészek neveként〉 | 〈zur Benennung versch. Geräte, Bestandteile〉’ (Pápai Páriz: Dict. Calcātūra a.); 5 1775 ’hajdú; detektív | Trabant in ungarischer Tracht; Detektiv’ (MNy. 53: 273); 6 [főleg indulatos tagadást, visszautasítást kifejező szókapcsolatokban] 1789/ ’senki, semmi | niemand, nichts’ (NSz.); 7 1844 ’egy fajta kártyajáték | Art Kartenspiel’ (NSz.); 8 1903 ’csille | Förderwagen’ (Szeőke: BánySz. 170) | ‹mn› 1 1678 ’cudar, alávaló; rendkívül rossz | schuftig, niederträchtig; außerordentlich schlecht’ (Thaly: Adal. 1: 81); 2 1840 ’szigorú 〈kötelesség〉 | streng 〈Pflicht〉’ (ItK. 15: 356) | ‹partikula› 1851 ’nagyon | sehr’ (NSz.) Sz: kutyagol 1833 Kutyagolni [sz.] (TudGyűjt. 10: 78) | kutyus 1848/ kutyus (Petőfi: ÖM. 3: 126)
Valószínűleg származékszó, kialakulásmódja azonban bizonytalan. | ⌂ Alapszava összefügghet a kuc-kuc (→kuncog) kutyahívogató szóval, valamint a koc (→kocog) igével; vö. →koca. Végződése kicsinyítő képző vagy a folyamatos melléknévi igenév -a ~ -ó képzője. Ha a szó eredetileg melléknévi igenév volt, akkor főnevesülés is történt. Hasonló hangalakú és jelentésű szavak finnugor és más nyelvekben is vannak: vog. (É.) kūt’uw ’kutyakölyök’; zürj. (S.) ki̮ćan ’ua.’; észt kutsikas ’ua.’; oszm. kuçukuçu ’kutya ‹főleg a gyermeknyelvben, hívószóként is›’; ol. cucciolo ’kölyökkutya; tejfölösszájú’, (R.) cùccio ’ua.’; szbhv. kuca, kuče ’kölyökkutya’; or. (N.) кутя ’ua.’; stb. A magyar szó eredetbeli összefüggése ezekkel kevésbé valószínű, bár nincs kizárva. A jelentések közül a főnévi 2. lehet az eredeti, a 3. nyilván erre megy vissza. A pejoratív 1. jelentéshez vö. lat. canis ’kutya; szemtelen, hízelgő, piszok alak’; or.собака ’kutya’, (N.) ’gonosz, kegyetlen, rossz ember’; stb. A 4. jelentéshez vö. →bak, →bika stb., az 5.-hez pedig vö. →kopó. A főnévi 6. és a melléknévi 2. jelentés nyomatékosító funkciójú. A 7. jelentéshez vö. →durák. A 8. a ném. Hund ’kutya; csille’ hatását tükrözi. A partikulához vö. →disznó, →marha stb.