kobalt A: 1745 kobalt (Szőkefalvi Nagy: KémEl.); 1777–1783 kobolt (Szőkefalvi Nagy: KémEl.); 1784 Kobaldosföld [sz.]; Kobold; Kóboldvirág (NSz.); 1786 Kobáldértz (NSz.) J: ’a nikkellel rokon, fehéres fényű fém | Kobalt’
Német jövevényszó. | ≡ Ném. Kobalt ’szürke, fényes fém’ [az eredetéhez vö. →kobold]. A régi bányászok hiedelme alapján a kezdetben értéktelennek tartott kobalt becsempészését a koboldokra fogták, miután azok az értékes ezüstöt ellopták. ≋ Megfelelői: ang. cobalt; fr. cobalt; szbhv. kobalt; stb.: ’kobalt’.
☞ TESz.; EWUng.→ kobold