kelepel [1] A: 1566 kelepelni [sz.] (NySz.); 1585 kelepoͤloͤ [sz.] (Cal. 272); 1784 kerepelni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1795 k. kereplő [sz.] (NSz.); 1800 kerepǘl (NSz.); 1863 kölöpölése [sz.] (NSz.); 1865 kerepėl (CzF.) J: 1 1566 ’fecseg, locsog | schwatzen, plappern’ (↑); 2 1585 ’csattogó, zakatoló hangot ad, kerepel | rasseln’ (↑); 3 1585 ’csőrét összeverve hangot ad 〈gólya〉 | klappern 〈Vogel, haupts. Storch〉’ # (Cal. 459); 4 1863 ’körülrepdes | umflattern, umschwirren’ (↑)
kelep A: 1673 kelepeckel (NySz.); 1792 Kerep (Baróti Szabó: KisdedSz. Kerepelni a.) J: ‹fn› 1 1673 ’kereplő | Rassel’ (↑); 2 1837 ’fecsegő vénasszony | plapperndes altes Weib’ (NSz.); 3 1869 ’átfordulás, átlendülés a nyújtón | Umschwung am Reck, Welle im Turnen’ (Bánhidi: Sportny.); 4 1883 ’a gólya kelepelése | Klappern des Storches’ (NSz.) | ‹isz› 1879 ’〈a gólya kelepelését utánzó szóként〉 | 〈zur Nachahmung vom Klappern des Storches〉’ (NSz.) Sz: kelepce 1789 ’kereplő | Rassel’ (NSz.) | kelepcél 1799 Keleptzélni [sz.] ’csörömpöl, zörög, csörget | rasseln’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.)
Valószínűleg a szócsalád alapja, a kelepel onomatopoetikus eredetű. | ⌂ A tő a palatoveláris párhuzamosság alapján összefügghet a karattyol tövével. A szóvég gyakorító képző. Hasonló onomatopoetikus eredetű szavak: ném. klappern ’csörömpöl, zörög; kelepel ‹gólya›’; ol. glottorare ’kelepel ‹gólya›’; stb.; vö. a →kalapál szláv elődeit is. A kelepel alak és a kerepel változat között részleges szóhasadás ment végbe: a kelepel szó a 3. jelentésben került az irodalmi nyelvbe, a kerepel használata többnyire a 2. jelentéshez kapcsolódik. A 4. jelentés metonímia a 3. jelentés alapján.
A kelep valószínűleg elvonás. | ⌂ A kelepel-ből lett elvonva. A főnévi 2. jelentéshez vö. ném. Ratsche ’kereplő, csörgő; fecsegő ember’. A 3. jelentés keletkezése a kereplő forgó mozgásával magyarázható.
A szócsaládhoz még | ∼ Ugyanebből a tőből egy játszi gyakorító igeképzővel: kelepicél ’kelepel’ (1799: Márton J.: MNSz.–NMSz. Klappern a.). Idetartozik a nyelvjárási kerepő ’kereplő, csörgő’ (1801: NSz.), ugyanabból a tőből főnevesült -ő képzős folyamatos melléknévi igenévként.
☞ Nyr. 32: 471; TESz. kelepicél a. is, kerepel a. is; EWUng.→ karattyol, kolomp