kefe A: 1552 kefe (OklSz.); nyj. kefü (ÚMTsz.) J: ’egyenletesre nyírt, rövid, sűrű, merev sörtéből v. egyéb szálas anyagból készült tisztítóeszköz | Bürste’ # Sz: kefél 1790/ ’korhol, ócsárol | tadeln’ (NSz.); 1795/ ’kefével tisztít | bürsten’ (Csokonai: ÖM. 2/1: 160); 1849 ’üt, ver | schlagen’ (NSz.); 1923 ’közösül | ficken’ (Zolnay–Gedényi)
Oszmán-török jövevényszó. | ≡ Oszm. kefe ’lószőrből készült zacskószerű lógondozó eszköz; kefe’ [tisztázatlan eredetű]. A szó eredetileg a lógondozás műszava. – A kefél származékszó időrendileg második jelentése a főnévi jelentésen nyugszik, míg a továbbiak német minta alapján keletkeztek; vö. ném. bürsten ’kefével tisztít; szidalmaz, üt; közösül’. ⌂⇒ A magyarból: szbhv. (N.) kefa; szlk. kefa; stb.: ’kefe’.
☞ TESz.; Kakuk: ÉlOsm. 233; Hadrovics: UElSk. 303; EWUng.