kecske A: 1278 kechkehat [hn.] (ÓMOlv. 104); 1395 k. kegke (BesztSzj. 1008.); 1430 k. keczyka (SchlGl. 2234.); 1533 Keczke (Murm. 481.); 1560 k. kęchkek (GyöngySzt. 3872.); 1595 Kecke (Ver. 16.); 1786 keske (NSz.) J: 1 1278 ’a birkával rokon, jól tejelő háziállat | Ziege’ # (); 2 1708 ’egyfajta állvány | Gerüstbock’ (Pápai Páriz: Dict.) Sz: kecskés (†1256) 13. sz. [hn.] (OklSz.)

Vitatott eredetű. | 1 Ótörök jövevényszó. |  ≡  Vö.  Kāšγ. käči; oszm. keçi; ujg.  (mod.) käčki; csuv. kačaka; stb.: ’(nőstény) kecske’. Vö. még  csag. äčki; kaz. eški; alt. ečki; stb.: ’ua.’. A törökben állatcsalogató szóból keletkezhetett; vö. Kāšγ. čik čik; ujg.  (mod.) čigä čigä, či či či: ’‹kecskehívogató szó›’. A magyarba átkerült alak feltehetőleg a *käčkä volt. 2 Belső keletkezésű, származékszó egy fiktív tőből. |  ⌂  A szótő – feltehetőleg eredetileg állatcsalogató szó – a →kecsegét szócsaláddal lehetett azonos. A szóvég -ke kicsinyítő képző. – Hasonló hangalakú és jelentésű (nőstény kecske) szavak, amelyek ugyancsak állatcsalogató szóra mennek vissza, más nyelvekből is ismertek; a török nyelven kívül vö. ném.  (N.) kitz, kitze, kitzi; albán kets, kats: ’kecskegida, gödölye’; stb. Vö. még ném. Kitz ’fiatal őz, fital zerge’. – A 2. jelentéshez vö. →bak, →bika.

TESz.; Ligeti: TörK. 130, 283; EWUng. angóra-, bak-, -féle, kecseget, kecskebéka, -nemű