köhög A: 1552/ koͤhoͤguen [sz.] (HoffgreffÉn. qla); 1776 koͤhengésroͤl [sz.] (NSz.); 1822 kehegni [sz.] (Wagner: Phras. Tussio a.); nyj. këhëg (Nyatl.) J: 1 1552/ ’rekedtes hang kíséretében heves, lökésszerű kilégzést végez | husten’ # (↑); 2 1874/ ’〈gép, készülék〉 az élőlények köhögéséhez hasonló hangot ad | unregelmäßig arbeiten 〈Maschine〉’ (NSz.) Sz: köhögős 1775 köhögösöknek (NSz.)
köhint A: 1604 Koͤhentec (Szenczi Molnár: Dict.); 1784 köhöntek (NSz.); 1791 köhintés-is (NSz.); 1804 köhhéntés [sz.] (NSz.); nyj. kehint (MTsz.) J: ’egyszeri, köhögésszerű hangot hallat | einmal husten’ #
köhécsel A: 1767 Köhétselek (MNy. 70: 43); 1776 koͤhéntsel (NSz.); 1786 koͤhitselésröl [sz.] (NSz.); 1800 Kehétselni [sz.] (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1801 köhentsel (NSz.); 1806 köhetsölés [sz.] (NSz.); 1833 köhöcsélés [sz.] (NSz.); 1865 köhécsėl (CzF.); nyj. kehecsël (MTsz.) J: ’halkan, sűrűn köhög | hüsteln’ #
Onomatopoetikus eredetű szavak. | ≡ A tő a keh (→kehes) szóval függ össze, valamint a palatoveláris párhuzamosság alapján a →kahog szócsaládjának tövével. A végződések különféle igeképzők. Hasonló onomatopoetikus eredetű szavak: finn köhiä ’szárazon köhög, köhécsel’; ném. keuchen ’ua.’ stb.