hülye A: 1792 Hülye (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1807 Hüle (Márton J.: MNSz.–NMSz.) J: ‹mn› 1792 ’bamba; nagyon buta | blöd; dumm’ # (Márton J.: MNSz.–NMSz.) | ‹fn› 1807 ’gyengeelméjű személy | Schwachsinniger’ # (Márton J.: MNSz.–NMSz.)
Származékszó. | ⌂ A →hűl ’megdöbben’ igéből keletkezett -e folyamatos melléknévi igenévképzővel; vö. →kerge, szüle (→szül) stb. – A szó belseji l ~ ly váltakozáshoz vö. →bélyeg, →kölyök stb. A jelentésfejlődéshez vö. →hüledezik; vö. még hűltszájú ’bamba, ostoba’ (1838: MNyTK. 107: 22), amelyben az összetételi előtag arra utal, hogy a hüledező embernek gyakran tátva marad és ezért kihűl a szája. Hasonló szemlélethez vö. lat. stupere ’megdöbben’, stupidus ’buta, ostoba’.
☞ MNy. 6: 267; TESz.; EWUng.→ hűl