fúj [2/1] A: 1372 u./ fuualkodot [sz.] (JókK. 108); 1405 k. fuo [sz.] (SchlSzj. 1064.); 1416 u./¹ fu (BécsiK. 115); 1495 e. el ... fuỹa (GuaryK. 54); 1519 foalloth [sz.] (JordK. 219); 1719 fúv (NSz.); 1755 fújván [sz.] (NSz.); nyj. fij (ÚMTsz.); Fuli [□] (ÚMTsz.); fun [□] (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’tüdejéből levegőt nyom, présel ki | blasen’ # (↑); 2 1416 u./¹ ’levegőmozgás van, 〈szél〉 mozog | wehen 〈Wind〉’ # (↑); 3 1430 k. ’〈hangszert〉 fújással szólaltat meg | 〈ein Instrument bzw. auf einem Instrument〉 blasen’ # (SchlSzj. 2220.); 4 1519 ’fújással létrehoz | durch bewegte Luft bearbeiten, blasen’ # (JordK. 104); 5 1552 ’szuszogva, hangosan vesz lélegzetet 〈ember, ló〉; sziszegve fúj | schnaufen, schnauben; fauchen’ # (Heltai: Dial. E5a); 6 1577 k. ’orrot fúj | sich schneuzen’ # (OrvK. 95); 7 1748 ’mondogat, állandóan mond; folyamatosan mond, énekel vmit | wiederholt sagen, immer (dasselbe) sagen; fließend, ununterbrochen sagen, singen’ # (NSz.); 8 1750 ’dühösködik | vor Wut schnauben, jmdn auf dem Zug haben’ (MNy. 53: 516) Sz: felfuvalkodik 1372 u./ fel fuualkodnak (JókK. 113) | fuvall 1372 u./ fuuallaſabalol [sz.] ’tüdejéből levegőt nyom, présel ki | blasen’ (JókK. 131) | fuvallás 1372 u./ (JókK. 131) | fúvó 1405 k. ’fújtató, tömlő | Gebläse, Schlauch’ (↑) | fuvatag 1416 u./² fuuataǵa ’szél(vihar) | (Sturm)wind’ (MünchK. 63vb) | fuvatta 1416 u./² fuatta ‹hat-i igenév› ’fújván, fújás közben | während des Blasens’ (MünchK. 71va) | fújtat 1416 u./² futatuan [sz.] (MünchK. 90va) | fújódik 1585 ? Foͤl fudom [ɔ: fujodom] (Cal. 1094); 1635 fujódot (NySz.) | fújódik, fúvódik 1585 ? Foͤl fudom [ɔ: fujodom] (Cal. 1094); 1635 fujódot (NySz.); 1760 fel-fúvódnak (NSz.) | fújtató 1586 fwthatho ’fúvóberendezés | Gebläse’ (Radvánszky: Csal. 2: 66) | fújdogál 1592 fúdogal (NySz.) | fuvallat 1645 fuvallatja (NySz.) | fuvalom 1683 fuvalma (Szily: NyÚSz.) | fúvós 1795 fúvós dudája (NSz.) | fúvóka 1817 fúvokájának (NSz.)

Örökség az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.) pow- ’fúj’; osztj.  (V.) pŏγ- ’ua.’; cser.  (U.), (B.) pue- ’fúj ‹ember, szél›’; md.  (E.) puva- ’fúj, ráfúj; ráfújással gyógyít’; – jur. pū- ’fúj ‹ember, szél›’; szelk. puuwa-, pūa- ’fúj’; kam. puɯɁ ’ua.; fúj, liheg’; stb. [uráli *puβɜ- vagy *puγɜ-: ’fúj’; onomatopoetikus eredetű].  ≋  Megfelelői: török ǖr-; tung. huv-; stb.: ’fúj ‹ember, szél›’.  ⌂  A szó végi j hiátustöltő funkcióban áll az eltűnt *β helyén. A szó végi l-es és v-s változatok feltehetőleg a hí (→hív¹), →rí stb. igék végződésének analógiájára keletkeztek. [A szó végi r-es változat vagy a →fúr analógiájára utal vagy egy l-es változat továbbfejlődése.] – A 7. és 8. jelentés metonímia az 1. jelentés alapján.

☞ Horger: MSzav. 59; EtSz.; MNy. 50: 257; MSzFE.; TESz.; EWUng.→ fohász, fuvolaUN UEW. № 830