földönfutó A: 1765 földönfutóvá [sz.] (SzT.) J: 1 1765 ’hontalan | heimatlos’ (↑); 2 1868 ’földhözragadt, koldusszegény | bettelarm’ (Ballagi M.: MNyTSz.)
Összetett szó. | ⌂ A →föld szó -n szuperesszívuszos alakjának és a futó ’járó, haladó’ (→fut) folyamatos melléknévi igenévnek határozós, alárendelő összetétele; vö. útonjáró ’vándorló, utazó’ (1372 u./ vtonyaroknac (JókK. 7)); földön lakó ’a földön, a talajon lakó’ (1545 k.: OklSz. föld a.); stb. Az 1. jelentés keletkezéséhez a ném. (R.) landläufer ’csavargó’ is hozzájárulhatott. A 2. jelentéshez vö. földönfutó bolond ’koldusszegény bolond’ (1812: SzT.).