ellik¹ A: 1177 k. ? Edlelmes [sz.] [szn.] (PRT. 1: 605); 1412 Kechkeellew [sz.] [hn.] (OklSz.); 1416 u./³ ello̗k [sz.] (AporK. 158); 1771 erlö́ [sz.] (NSz.); 1792 meg-ellik [▽] (Baróti Szabó: KisdedSz.) J: ’kölyke(d)zik, fial, fiadzik | Junge werfen’ #

Valószínűleg örökség, finnugor kori tő magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. zürj.  (Sz.), (P.) sod- ’szaporodik, gyarapodik’; finn synty ’születik; keletkezik’ [fgr. *sente- ’szaporodik, születik’].  ⌂  Az egyeztetés csak akkor helytálló, ha az 1177 k.-i női személynévi adat idetartozik, és ennek megfelelően az tő *ed alakú lehetett; a hangtanhoz vö. →ed. A végződés az -l műveltető képző. Az így létrejött *edl előbb ell alakká hasonult, majd sokkal később elhasonulással keletkezett egy erl változat is. Az ige csak egészen későn vált ikessé.

☞ FUF. 2: 284; NytudÉrt. 38: 13; MSzFE.; TESz.; EWUng.UN UEW. № 889

ellik² † A: 1211 ? Elleh [sz.] [szn.] (OklSz.); 1416 u./¹ fel èllic [▽] (BécsiK. 307) J: ’〈lóra, kocsira〉 száll | besteigen 〈Pferd, Wagen〉’

Örökség az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.) tǟl- ’beül ‹csónakba›, ráül ‹lóra›’; osztj.  (Vj.) jel- ’ua.’; zürj.  (V.) se̮l-, se̮v- ’beül vmibe, ráül vmire’; – jur. t'ī- ’‹szánba v. csónakba› beül’; szelk. ti- ’ua.’; kam. ši- ’‹lóra› (fel)ül’; stb. [uráli *säle- vagy *sälke-: ’beül, beszáll vmibe, felül vmire’].  ⌂  A magánhangzós szókezdethez vö. →áll¹, →öl² stb. A szó belseji ll másodlagos nyúlás eredménye.

☞ Nyr. 39: 434; MSFOu. 58: 123; NyK. 65: 402, 66: 395; MSzFE.; TESz.; EWUng.UN UEW. № 878