csámpás A: 1645 tsámpáskodik [sz.] (CorpGr. 323); 1658 csámbás [?✐] (MNy. 12: 376) J: 1 1645 ? ’gyenge; beteges | schwach; kränkelnd’ (↑), 1658 ’ua.’ (↑); 2 1645 ? ’élhetetlen; ügyetlen | unbeholfen; ungeschickt’ (↑), 1840 ’ua.’ (NSz.); 3 1784 ’görbelábú; sántító, nehézkes, ügyetlen járású | krummbeinig; hinkend, schwerfüßig’ # (Baróti Szabó: KisdedSz. 85); 4 1792 ’béna | lahm’ (Baróti Szabó: KisdedSz.); 5 1800 ’elhanyagolt | vernachlässigt’ (Nszt.); 6 1877 ’haszontalan, mihaszna | nichtsnutzig’ (Nyr. 6: 524)

Vitatott eredetű. | 1 Olasz jövevényszó, magyar képzéssel. |  ≡  Vö. ol.  (náp.) ciampa ’jószág lába’, (kal.) ciampa ’ló, szamár lába’, (ferr.) ṣámpa ’macskatalp’, (mil.) šámpα ’ua.’ az [ol. gamba, zampa ’láb, talp’ szóból szóhasadással].  ⌂  A szó végződése: -s névszóképző →ármányos, →beléndes stb. A jelentésfejlődéséhez vö. ol. ciampare ’sántít, biceg’, inciampare ’botladozik, megbotlik’; esetleg vö. még ném.  (N.) schampeln ’sántít, biceg’. 2 Származékszó. |  ⌂  Egy -s melléknévképzős alapszóból keletkezett, amely csak régi tulajdonnevekben adatolt; vö. [1237–1240] Champam  [lat. -m végződéssel]  [szn.]  (PRT. 1: 785); 1310 Champa  [hn.]  (Csánki: TörtFöldr. 3: 420). Ez az alapszó egy fiktív tő -a képzős, főnevesült folyamatos melléknévi igeneve lehetett; a szótő a →csábít, →csámborodik stb. szócsaládjával függhet össze. A szó belseji m valószínűleg inetimologikus. A magyarázat gyengéje a megfelelő alapszó hiánya.  ∼  A (N.) csámpa ’láb’  (ÚMTsz.) bizonyosan másodlagos elvonás a csámpás-ból.

☞ EtSz.; TESz.; EWUng.→ csábít, csámborodik