cingár A: 1790 czingár (MNy. 36: 337); 1794 cinagár (MNy. 6: 223); 1814 czangár (Ruzsiczky: KazTájsz. 137); 1838 Csingér (Tsz.); nyj. cinegér (ÚMTsz.) J: ’vékony; sovány | schmächtig; mager’
Ismeretlen eredetű. | ⌂ Jövevényszónak tűnik, de a megfelelői nem mutathatók ki. Eredetileg háromszótagos szó lehetett; a cingár alak a második nyílt szótagban lezajlott hangzókieséssel keletkezhetett. A nyelvújítás korában került át a nyelvjárásokból az irodalmi- és köznyelvbe. Korábban az egyén jelentéktelenségének kifejezésére használták. ⚠ Hangutánzó-hangfestő értelmezése kevésbé valószínű. ≂ Tisztázatlan idetartozású: cinábor ’sovány; zsenge ‹növényi hajtás›’ (1771: MNy. 60: 222).
☞ EtSz.; TESz.; EWUng.