béklyó A: 1395 k. beko (BesztSzj. 528.); 1560 k. békolyok (GyöngySzt. 3179.); 1590 bęklyot (EtSz. békó a.); 1621 békló (OklSz.); 1636 biko (SzT. békó a.); 1802/ bikjókat (NSz.) J: ’bilincs, gúzs | Fessel, Fußeisen’ Sz: megbéklyóz 1416 u./¹ megbekozottakat [sz.] (BécsiK. 133)

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Kāšγ. buqāġu; oszm. bokağı; bask. bı̈gau; stb.: ’bilincs’. Megfelelői a mongol és a mandzsu-tunguz nyelvekben is megtalálhatók.  ⌂  A magyarba átkerült alak *bı̈qaγ(u) lehetett. A magyar szótörténet alapján a békó változat látszik elsődlegesnek: évszázadokkal korábbi adatai vannak, mint a béklyó-nak, és a nyelvjárásokban is ez a legelterjedtebb változat. A szó belseji ı̈ > i hanghelyettesítéshez vö. →bika. A béklyó alak szó belseji ly hangja másodlagos lehet, keletkezésének alapja azonban tisztázatlan. Nem zárható ki a →borjú és →gyapjú szóvégéhez hasonló alakulás, de ezt egyelőre adataink nem igazolják.

☞ Gombocz Z.: BTLw.; MNy. 16: 4; Doerfer: TE. 2: 278; TESz.; Ligeti: TörK. 246; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT.