lengyel A: 1086 Lengen [szn.] (Györffy: DHA. I: 253); 1233 Lengel [hn.] (MNL (OL) Dl. 186); 1395 k. lengel (BesztSzj. 77.); 1840 lengyën (MTsz.) J: ‹fn› 1 1086 ’az egyik nyugati szláv nyelvet beszélő ember | Pole’ # (↑); 2 1793 ’egy fajta tánc, ill. ennek zenéje | Art Tanz bzw. dessen Musik’ (NSz.) | ‹mn› 1533 ’a lengyelekkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | polnisch’ # (Murm. 435.)

Óorosz jövevényszó. |  ≡  Óor. *lędžanъ [többes szám birtokos eset], a *lędžaninъ ’lengyel’, tkp. ’irtvány- vagy szűzföld lakója’ ragozott alakja [< szláv *lędo ’irtvány, szűzföld’]. Az óorosz szó csupán bizánci görög, valamint arab forrásokból mutatható ki; vö. gör.  (biz.) Λενζανήνοι [többes szám]; arab laudzaaneh: ’lengyel’, bár rörvidült alakja megvan az or.  (R.) ляx ’lengyel’ szóban (< szláv *lęchъ; vö. litv. Lenkas ’lengyel’). Vö. még szbhv.  (R.) Leđanin ’ua.’.  ⌂  A szó belseji n arra utalhat, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt került át a magyarba; vö. →gerenda, →pók. A lengyen > lengyel változáshoz vö. lat. Antonius  [szn.] > m. Antal  [szn.]. A 2. jelentés önállósulással keletkezett a lengyel tánc  (1720: NSz.) szószerkezetből.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv.  (R.) Lenđel ’lengyel’.

☞ MNy. 5: 295, 43: 241; Kniezsa: SzlJsz. 312; TESz.; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383→ landol, lednek