ő A: 12. sz. vége/ ív, uvt, wt (HB.); 13. sz. eleje/ ev (KT.); 1517 ÿ (MNy. 43: 157); 1530 ee (KL. 88.); 1547 huͤj neky (LevT. 1: 45) J: 1 12. sz. vége/ ’az az ismert, említett személy 〈E/3. személyes névmás〉 | er, sie, es’ # (↑); 2 12. sz. vége/ ’〈birtokos jelzőként〉 az, aki, ami az övé, hozzá tartozik | sein, ihr’ # (↑); 3 1513 ’az az ismert, említett tárgy 〈mutató névmásként〉 | der, die,das 〈als Demonstrativum〉’ (NagyszK. 223); 4 1554 ’ön, maga 〈megszólításként〉 | Sie 〈als Anredeform〉’ (Nyr. 55: 103)
Örökség a finnugor korból. | ≡ Vog. (T.) tüw; osztj. (V.) lö̌γ; ? zürj. (Sz.), (P.) si̮; ? votj. (Sz.) so; md. (E.), (M.) son; finn hän; lp. (norv.) sǭn, sǫn: ’ő ‹E/3. személyes névmás›’ [fgr. *sᴕ̈-ŋɜ ’ua.’]. ≋ Megfelelői: óind sá, sā́; gót sa, sō; stb.: ’ez’. ⌂ A finnugor szó eleji *s > m. Ø hangváltozáshoz vö. →eszik, →ősz² stb. A magyarban megőrződött a korábbi, eredeti iβ hangalak. Az ebben fellelhető β elem az ugor *ŋ névmásképzőre vezethető vissza, amely magánhangzóközi helyzetben v-vé vált (vö. →övé), illetőleg egy *γ fokon keresztül vokalizálódott.
☞ Szinnyei: NyH.; TESz.; MSzFE.; Bárczi: HBEl. 79; Benkő: ÁrpSzöv. 118, 120; EWUng.→ -féle, önnön, övé, ugyan-UN UEW. № 919
ő-
őnagysága ∆ A: 1416 u./² ǫ nagſagabā (MünchK. 31va) J: ’őméltósága, őkegyelme 〈megszólításként〉 | Euer Gnaden 〈als Anrede〉’ | őfelsége A: 1476 k. w felſegenek (SzabV.) J: ’királyi felség, ő királyi fensége | Seine od. Ihre Majestät’ | őkegyelme ∆ A: 1511 ew kegyelme (Zolnai Gy.: Nyelveml. 196) J: ’őméltósága, őnagysága 〈megszólításként〉 | Euer Gnaden 〈als Anrede〉’ | őkelme ∆ A: 1770 ö keme (NSz.); 1788 ȫ-kelmét (NSz.) J: 1 1770 ’ő, az érintett, a szóban forgó férfi | er; der Betreffende’ (↑); 2 1792 ’〈megnevezett férfinak régebben tiszteletet, ma tréfás lekicsinylést kifejező megjelöléseként〉 | 〈urspr. ehrerbietige, dann scherzhafte od. spöttische Apposition, auf einen Mann bezogen〉’ (NSz.) | Ilyenek még: őméltósága ’a méltóságos rangot viselő személy, őexcellenciája | Seine od. Ihre Hochgeboren’ (1792: NSz.); őnagyméltósága ’őexcellenciája | Seine od. Ihre Exzellenz’ (1851: NSz.)
Összetett szavak előtagja azonos az →ő szóval. | ⌂ Az összetételek birtokos jelzős szószerkezetekből keletkeztek, amelyek második tagja eredetileg tulajdonságot vagy állapotot jelölt. Az összetételek birtokos vonatkozása elhalványult, így a szavak átalakultak megszólításokká. Az őkelme utótagja összerántással keletkezett az őkegyelme (↑) alapján. – Az utótagok (címszók kivételével): nagysága (→nagy), felsége (→felség), kegyelme (→kegyelem); a kelme önálló szóként nem adatolt.