öl¹ A: 13. sz. közepe/ ulud (ÓMS.); 1372 u./ meg ewl (JókK. 147); 1410 k. meg elend (MvS.) J: 1 13. sz. közepe/ ’életétől megfoszt | töten, umbringen’ # (↑); 2 1372 u./ ’elpusztít, tönkretesz | vernichten, zugrunde richten’ (JókK. 151); 3 1527 ’zaklat; gyötör | belästigen; plagen’ (Heyden: Puerilium 15); 4 1771 ’〈aránytalanul sok időt, pénzt stb.〉 fordít vmire | auf etw wenden 〈unverhältnismäßige Zeit, viel Geld〉’ (NySz.) Sz: ölés 1323/ ? Emburules [hn.] (OklSz.); 1493 k. megh ewleeseeth (FestK. 159) | öldököl 1416 u./¹ o̗ldo̗clèni (BécsiK. 69) | öldöklés 1416 u./¹ o̗ldo̗klėſt (BécsiK. 69) | öldöklet 1416 u./¹ mėǵo̗ldo̗klèt ’öldöklés | Gemetzel’ (BécsiK. 69) | öldök(ik) 1416 u./² o̗ldo̗kènd (MünchK. 11ra) | öldökés 1416 u./² o̗ldo̗keſt ’öldöklés | Gemetzel’ (MünchK. 25rb) | öldös 1495 e. meg o̗ldo̗ſtec (GuaryK. 38)
Örökség a finnugor korból. | ≡ Vog. (T.) äl͘- ’(meg)öl’; osztj. (V.), (O.) wel- ’ua.; megfog, elkap’; zürj. (P.) vij- ’agyonüt, megöl’; votj. (Sz.) vi-, vij- ’ua.’ [fgr. *βeδɜ- ’megöl’]. ⌂ A szó eleji ö az alapnyelvi *β utáni palatális magánhangzó labializálódásával, majd nyíltabbá válásával jött létre; vö. →össze, →öt stb. A 3.és 4. jelentés metafora a 2. jelentés alapján.
☞ Szinnyei: NyH.; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ üldUN UEW. № 1135
öl² A: 13. sz. eleje/ vleben (KT.); 1226 eulfa (Wenzel: ÁÚO. 6: 438); 1577 őll (KolGl.); 1587 eölÿ (MNy. 89: 382); nyj. el (ÚMTsz.) J: 1 13. sz. eleje/ ’az ember combja, hasa, ill. melle és behajlított karjai által alkotott homorulat; kitárt karok | Schoß; ausgebreitete Arme’ # (↑); 2 1226 ’nyaláb; hasábba rakott fa mértéke, kb. 4 köbméter | Armvoll; Haufen von Holz, etwa 4 m³’ (↑); 3 1430 k. ’hosszmérték, kb. 1,9 m | Klafter 〈als Längemaß, etwa 1,9 m〉’ (SchlGl. 2230.); 4 [ ~re megy, ~re kap] 1574 ’birkózás, harc, viadal | Ringen, Kampf’ (RMKT. 4: 245); 5 1577 ’átölelés, átkarolás | Umarmung, Umfassung’ (↑); 6 16. sz. második fele ’négyzetöl 〈területmérték〉 | Qudratklafter’ (MNy. 60: 105); 7 1721 ’ágyéktáj | Lendengegend’ (OklSzPótl.); 8 1784 ’vminek a belseje, mélye | Inneres’ (NSz.) Sz: ölnyi 1535 k. Ewlnÿ (Zay: Lánd. 38) | öles 1638 eöles ’ölnyi hosszúságú | klafterlang’ (OklSz.); 1787 ’hatalmas | riesig’ (NSz.)
Örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. | ≡ Vog. (T.), (AK.) täl ’öl ‹mérték›’; osztj. (V.) lö̆l ’ua.’; zürj. (Sz.) si̮l ’öl ‹mérték›’; votj. (K.) sul ’ua., öl ‹hosszmérték, tűzifamérték›’; cser. (KH.) šəl ’ua.’; md. (E.) seľ, (M.) śeľ ’öl ‹hosszmérték, tűzifamérték›’; finn syli ’öl ‹testrész›; ölelés; kebel’; lp. (norv.) sâllâ ’kebel, ölelés; öl ‹hosszmérték, ill. tűzifamérték›, kötél ‹tűzifamértékként›’; – ? jur. ćīb'e ’öl ‹hosszmérték, ill. tűzifamérték›’; ? szelk. tii ’ua.’; stb. [fgr. (? uráli) *sile vagy *süle: ’öl ‹testrész, ill. mérték›’]. A szó eredeti jelentése ’a két kiterjesztett kar, a köztük levő távolság, ill. a két behajlított kar’ lehetett. ⌂ A szó elejéhez vö. →ég², →ősz² stb. A jelentésbővüléshez vö. →arasz, →marok. A ’területmérték’ és ’köbmérték’ fejlődés a szónak mértékegységgé válása után következhetett be. A 4. jelentés kialakulásához vö. →ölel.
☞ JSFOu. 30/5: 54; NéprNytud. 3–4: 115; TESz.; MSzFE.; CIFU3 741; EWUng.→ ölelUN UEW. № 900