zakatol [1] A: 1630 ? megzakabolhatjuk [? ɔ: megzakatolhatjuk] [sz.] (MNy. 73: 97); 1737 szakatollyák [l-j] (MNy. 73: 97); 1762 zakatlás [sz.] (NSz.); 1784 zakatolni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. 97) J: 1 1630 ? ’zavar, háborgat | treiben; belästigen’ (↑), 1737 ’ua.’ (MNy. 73: 97); 2 1762 ’zörget, dörömböl; lármázik, zajt csap | klopfen; lärmen’ (↑); 3 1799 ’dadog | stottern’ (NSz.)
Onomatopoetikus eredetű szócsalád. | ⌂ A szótő a →zaklat tövével azonos és a →zokog szócsaládjának tövével áll összefüggésben. A szóvég gyakorító képző; vö. →kasmatol, →puhatol stb. Az 1. jelentés metonímia a 2. jelentés alapján. – A zakotál ’lármáz(ik), zajong, zajt csap, neszez’ (1874: CzF.) nyelvjárási szó, a zakatol egy másik gyakorító képzős alakja alapján keletkezett. Az erdélyi nyelvjárási zakota ’rongy, limlom, ócskaság, vacak; zörej, nesz, lárma, zaj; sürgés-forgás, felfordulás’ (1832: NSz.), ’izgága ‹személy›; viharos, zivataros ‹időjárás›’ (1872: Nyr. 1: 333) szó a zakotál-ból lett elvonva.