zátony A: 1254 Zatun (OklSz.); 1340/ zaton (OklSz.); 1784 zátony (Baróti Szabó: KisdedSz. 96); 1808 Átony (Sándor I.: Toldalék) J: 1 1254 ’sziget 〈halászóhelyként is〉 | Insel 〈auch als Fischplatz〉’ (↑); 2 1254 ? ’sekély víz, gázló, hajózást akadályozó kiemelkedés | Sandbank’ # (↑), 1763 ’ua.’ (NSz.)

Szláv jövevényszó, esetleg az oroszból. |  ≡  Or. зamoн ’a szárazföldbe mélyen benyúló öböl; halgát; téli kikötő’; – szln. zaton ’tengeröböl’, (V.) záton ’sziget’; szlk. zátoň ’tengeröböl’, (N.) záton ’sekély, alacsony víz, gázló’; stb. [< szláv *za [igekötő] + *ton- ’lemerül, alámerül, belemárt; vízbe fojt’].  ⌂  Az oroszból való származtatás mellett szól az a körülmény, hogy a zátony mint halászati műszó végül is az ugyanerre az etimonra visszavezethető →tanya szóval kerülhetett a magyarba. Szövegkörnyezetét tekintve az sem zárható ki, hogy a régi adatokban az 1. és 2. jelentés létezett. Mivel azonban ez a körülmény nem igazolható egyértelműen, a 2. jelentés egy későbbi átvételt is jelenthet. Az átony változathoz vö. →zanót, →zátony stb.

☞ MNy. 15: 119; Kniezsa: SzlJsz. 570; TESz.; NyDtáj. 145; EWUng.→ tanya