vizsla A: 1350 Vyslasvereb [sz.] [hn.] (OklSz.); 1395 k. viſla, vyʒla (BesztSzj. 792., 793.) J: ‹fn› 1350 ’egy fajta vadászkutya | Spürhund, Vorstehhund’ # (↑) | ‹mn› 1566 ’éles szemű, fürkésző, kutató | scharfsichtig, prüfend, forschend’ (NySz.)

vizslál × A: 1631 e./ visláltatik [sz.] (NySz.) J: ’vizsgál, fürkész | prüfen, herumspüren’

vizslat × A: 1779 u. vislatással [sz.] (NSz.); 1803 ki-vizslatom (NySz.) J: 1 1779 u. ’keresgél, fürkész | herumsuchen, herumspüren’ (↑); 2 1784 ’koslat, lót-fut | herumstreifen, herumlaufen’ (Baróti Szabó: KisdedSz. 94)

Vitatott eredetű szócsalád. | 1 A szócsalád alapja, a vizsla szláv jövevényszó. |  ≡  Vö. szbhv. vižao, (Kaj) vižel; szlk. vyžla; le. wyżel; or. выжлец; stb.: ’vizsla, kopó’ [? < szláv *vyg- ’világos, tiszta, fénylő’]. A megnevezés talán a kutyafajta fénylő szőrére vezethető vissza.  ⌂  Ez esetben a vizslál a vizsla szóból igeképzővel alkotott származékszó, funkciójához vö. szolgál (→szolga). A vizslat a vizsla szóból lett képezve a →koslat, →zaklat analógiájára. 2 A szócsalád időrendben legkorábbi tagja, a vizsla fiktív tőből keletkezett származékszó. |  ⌂  A relatív tő -l gyakorító képzővel keletkezett. Az abszolút tő a →vizsgál szócsaládjának tövével azonos. A vizsla végződése -a (folyamatos) melléknévi igenévképző; vö. →csusza, →hulla stb. Ezen értelmezés alapján először feltehetőleg a melléknevesülés, majd a főnevesülés ment végbe. A vizslál és a vizslat vagy a vizsla szóból, vagy közvetlenül a (relatív vagy abszolút) tőből keletkezett különböző igeképzőkkel. A magyarázat nehézsége, hogy a relatív tő önálló igeként nem adatolt.

☞ MNy. 69: 476; TESz.; EWUng.→ vizsgál