virgács A: 1704 virgást (MNy. 46: 84); 1793 virgászal (NSz.); 1838 Virgács (Tzs.); nyj. vírgáncs (MTsz.) J: 1 1704 ’fenyítésre való vesszőnyaláb | Geißelrute’ # (); 2 1794 ’(meg)vesszőzés | Geißelung’ (NSz.) Sz: virgácsol 1808 Virgásolni [sz.] (Sándor I.: Toldalék)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. virga, virgas [többes szám, tárgyeset] ’vessző, pálca, vesszőnyaláb, vesszőköteg’ [valószínűleg indoeurópai eredetű; vö. óind. vēṡkáh ’fojtóhurok’; óész. germ. visk ’szalma- vagy nádkéve, szalmacsutak’; stb.]. Vö. még (az iskolai latinból): lat. accipies virgas ’vesszőcsapást kapsz’, impigne nebuloni duodecim virgas! ’adj a csirkefogónak 12 vesszőcsapást!’.  ⌂  A magyar a többes tárgyesetű alakot vette át. A szóvégi s > cs affrikálódásához vö. →grádics; a fenyítőeszköz megnevezésében azonban a →korbács szó hatásával is számolni kell. A (N.) változatok szó belseji n-jéhez vö. →bakancs, →bogáncs stb.  ∼  A (R.) virga ’vessző, pálca’  (1577 k.: OrvK. 311) a latin egyes szám átvétele.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. virgaz ’virgács; vesszőcsapás’.

TESz.; NyK. 84: 252; ArNy. 64; EWUng. partvis, virginál