vályú A: 1121/ Walus [sz.] [szn.] (MNy. 23: 364); 1395 k. valu (BesztSzj. 838.); 1414 Kwvalo [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 2: 248); 1528 waliw (MNy. 31: 277); 1585 Vállu (Cal. 86); 1795 vállyuk (NSz.); nyj. vájju, valló (ÚMTsz.); vájó (MTsz.) J: 1 1121/ ’csónak alakú, állatok etetésére, itatására szolgáló (fa)edény | Futter-, Tränktrog’ # (↑); 2 1414 ? ’csatornaszerű vájat, mélyedés | Rinne, Kanal’ (Csánki: TörtFöldr. 2: 248), 1590 ’ua.’ (Szikszai Fabricius: LatMSzj.); 3 1688 ’kis mozsár | kleiner Mörser’ (HOklSzj. 36) Sz: vályús 1121/ [hn.] (↑)

Valószínűleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  Csuv. vulə̄’fatörzs; puskacső’, valak, (N.) vulak ’lefolyó, csatorna’; – Kāšγ. oluq ’vályú, teknő, kis csónak’; tat. ulaq ’teknő, fefolyó, csatorna, vízvezeték’; stb. [török eredetű].  ⌂  A magyarba átkerült alak *valuq vagy *valoq; a szóvéghez vö. →apró, →tanú stb.  ⌂⇒  A magyarból: szbhv. valov; rom. vălău; stb.: ’vályú, teknő’.

☞ MNy. 3: 368; NéNy. 3: 249; TESz.; Ligeti: TörK. 40; EWUng.