utál A: 1212 Vtalo [sz.] [szn.] (HOkm. 6: 10); 13. sz. eleje/ utalatlon [sz.] (KTSz.); 1566 megv́tállà (Heltai: Fab. 37) J: 1 1212 ? ’undorodik 〈vkitől, vmitől〉 | verabscheuen, es ekelt einem’ # (↑), 13. sz. eleje/ ’ua.’ (↑); 2 1212 ? ’megvet, lenéz; gyűlöl | verachten; hassen, Abneigung empfinden’ # (↑), 13. sz. eleje/ ’ua.’ (↑) Sz: utálatlan 13. sz. eleje/ ’utálat, undor, iszonyat, ellenszenv nélküli | ohne Abscheu, ohne Abneigung’ (↑) | utálat 1372 u./ vtalatÿat (JókK. 3) | utálatos 1372 u./ vtalatus (JókK. 46) | utálás 1372 u./ meg vtalaſrol (JókK. 79) | utálatosság 1416 u./¹ vtalatoſſagaban (BécsiK. 40)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség; ugor kori tőből, magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. vog.  (AK.) ajt- ’hány, okádik’, (Szo.) ājət- ’hányás’; osztj.  (V.) aγət- ’hány, okádik’, (Vj.) aγət ’hányás’ [ugor *aktɜ ’hányás; hány, okádik’].  ⌂  A szó belseji *kt > m. l hangváltozáshoz vö. →fut, →út. A magyar szó egy feltehetőleg alapnyelvi igenévszó igei értékű tagjából keletkezhetett. A szóvég talán -ál gyakorító képző; vö. dobál (→dob¹), ugrál (→ugrik) stb. – A magyarázat mindenekelőtt jelentős fonetikai és alaktani nehézségekbe ütközik.

☞ Bárczi: SzófSz.; NyK. 63: 381; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ ütUN UEW. № 1719