unoka A: 1209 Vnuca [szn.] (OklSz.); 1211 Vnca [szn.] (PRT. 10: 92); 1211 Vnoca [szn.] (OklSz.); 1227 Vnaka [szn.] (OklSz.); 1229 Vnica [szn.] (OklSz.); 1268 Vanakatelke [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 743); 1283 Moharunukaya (OklSz.); 1446 Onoka [szn.] (OklSz.); 1763 Unok (NSz.) J: 1 1209 ’a szülők vmelyik gyermekének gyermeke | Enkel; Enkelin’ # (↑); 2 1263 ’unokatestvér | Neffe’ (OklSz.)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv. unuk ’unoka’, unuka ’leány unoka’; le. wnuk ’unoka’; or. внук ’ua.’, внука ’leány unoka’; stb. [indoeurópai eredetű; vö. lat. anus ’agg nő’; ném.  (ófn.) ano ’ősanya’; stb.].  ⌂  A magyarba vagy a nőnemű alak került, vagy (amennyiben a hímnemet átvette) a magyar szó szóvégi a-ja elhalványult birtokos személyjel vagy esetleg kicsinyítő képző. A későbbi unok változat nehezen értelmezhető a szláv hímnemű alak átvételeként, keletkezéséhez vö. sokkal korábbról: →kolbász, →lapát stb. A szó eleji u valószínűleg vokalizálódás ereménye; vö. →oláh, →olasz, továbbá a vanaka változat, amelynek szókezdő hangja egy elsődleges v-re utal. Azonban nem zárható kik, hogy a szó eleji u közvetlenül a szerbhorvátból jött. A 2. jelentés a magyarban keletkezett, ez a jelentés valószínűleg fontos szerepet töltött be az →unoka- szó keletkezésénél.

☞ Nyr. 44: 373; Kniezsa: SzlJsz. 541; TESz.; EWUng.→ déd-, unoka-