tata × A: 1202–1203/ ? Tata [szn.] (Szentpétery: KritJ. 2/2: 65); 1221 ? Tota [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 1: 183); 1559 Tatanac (Székely I.: Krón. 158a); 1790 Tátát (NSz.); 1805 Táti (NSz.); 1844 tátét (NSz.); nyj. tátá, tátë (ÚMTsz.) J: 1 1202–1203/ ? ’keresztapa | Taufpate’ (↑), 1559 ’ua.’ (↑); 2 1202–1203/ ? ’apa; nagyapa | Vater; Großvater’ (↑), 16. sz. ’ua.’ (NySz.); 3 1263/ ’tanító, nevelő | Mentor’ (MNL (OL) 25042); 4 1847 ’öreg ember | alter Mann’ (NSz.)
Vitatott eredetű. | 1 Onomatopoetikus szó. | ⌂ A kisgyermek első artikulált hangjai utánzásának megkettőzésével keletkezett. Az alaktanához vö. →mama, →papa stb. Hasonló onomatopoetikus szavak más nyelvekben is vannak (↓). 2 Vándorszó. | ≡ Vö. lat. tata; gör. τατᾶ, τέττα; ném. (N.), (R.) tat(t)e; jidd. tate; szbhv. tata; stb.: ’apa ‹a gyermeknyelvben›’. Mind onomatopoetikus eredetű, megkettőzéssel keletkeztek. ⇒⌂ Kétszeres átvétellel került a magyarba: az ómagyar korban a latinból vagy egy szláv nyelvből; a későbbi alakok a németből vagy a jiddisből származnak.
☞ TESz.; EWUng.→ dádé