tót A: 1121/ Tout [hn.] (MNy. 23: 363); 1138/ ? Tottí [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1202 u./ ? Totu [szn.] (LtKözl. 33: 215); 1219/ Tot [hn.] (VárReg. 96.); 1405 k. thot (SchlSzj. 553.); 1522 Tolth [szn.] (MNyTK. 86: 67) J: ‹fn› 1 1121/ ’szláv személy | Slawe’ (↑); 2 1800 ’szlovák személy | Slowake’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.) | ‹mn› 1 1240 ’a szlávokra jellemző, tőlük származó, rájuk vonatkozó | slawisch’ (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 2 1637/ ? ’a szlovákokra jellemző, tőlük származó, rájuk vonatkozó | slowakisch’ (MNy. 80: 256), 1773 ’ua.’ (FNESz. Tótdiós a.)
Jövevényszó, de az átadó nyelv bizonytalan. | ≡ Bizonyára a következő szavakkal függ össze: ném. (ófn.) thiot ’nép’; gót þiuda ’ua.’; lat. Teutoni gyűjtőnév ’germán nép’, (k.) Theotisci [többes szám] ’germánok’; ol. (R.) todésco ’német’; óporosz tauto ’ország, táj, föld’; litv. (ólitv.) tautà ’nép’; lett tàuta ’ua.’ [indoeurópai eredetű; vö. ír (óír) tūath ’ua.; ország, táj, föld’; izl. (óizl.) þjōđ ’nép, népség, emberek’; stb.]. Vö. még litv. Tauta [hn.] ’Németország’. ⌂ Megfelelő történelmi és nyelvi feltételek hiányában nehezen megállapítható, melyik nyelvből és mikor került a magyarba, bár az átvétel esetleg az ófelnémetből történhetett, talán még a honfoglalás előtt. A szó belseji ó egy diftongusra megy vissza. A tót először a szlávok általános megnevezéseként volt használatos, később főleg azoké a szláv népeké, amelyek magukat slověne-nak nevezték (szlovének, szlovákok, szlavónok) és nem volt önálló államuk; a további jelentésszűkülés következtében a szó csak a szlovákokra vonatkozott. A 2. jelentéseknek ma egy bizonyos pejoratív értelmük van; vö. →digó, →oláh stb.