tónus A: 1708 tonuson-valo (Pápai Páriz: Dict. Diătŏnus a.); 1785–1790/ tónusát (NSz.); 1813/ tónért (NSz.) J: 1 1708 ’hang, hangzás | Ton, Klang’ (↑); 2 1789/ ’viselkedés, magatartás | Art, Gehabe, Ton’ (Kazinczy: Lev. 1: 302); 3 1793 ’hangsúly, nyomaték | Betonung’ (NSz.); 4 1817 ? ’feszültség | Anspannung 〈Med〉’ (NSz.), 1865 ’ua.’ (Babos: KözhSzt.); 5 1891 ’színezet, színárnyalat | Farbton’ (Füredi: IdSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. tonus ’kötél vagy húr megfeszítése; hang, hangsúly; tónus’, (h.) ’hang, hangnem, stílus’, (tud.) ’feszültség’ [< gör. τόνος ’megfeszítés, kifeszítés; hang, nyomaték’ < gör. τείνω ’(meg)feszít’]. ≋ Megfelelői: ném. Ton; fr. ton; stb.: ’hang’. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus stb. A tón változat német vagy francia hatást mutat.
☞ TESz.; EWUng.