szerencse A: 1372 u./ ʒerencʒenek (JókK. 146); 1456 k. ʒerenchatalanſagokath [sz.] (SermDom. 2: 329); 1550 u./ szoͤroͤncse (NySz.); 1805 szërëncse (NSz.); nyj. szirincsis [sz.] (MTsz.) J: 1 1372 u./ ’sors, véletlen | Schicksal, Zufall’ # (↑); 2 1456 k. ’kedvező körülmény | Glück’ # (↑); 3 1586 ’kedvező alkalom a férjhezmenésre, illetőleg maga a férjhezmenetel | gute Partie 〈zum Heiraten bzw. das Heiraten für Frauen〉’ (MNy. 63: 98); 4 1760 ’állandósult szókapcsolatokban udvariasság kifejezésére | die Ehre, das Vergnügen 〈in Formeln〉’ (NSz.); 5 1900 ’tök a kártyában | Schelle 〈Spielkartenfarbe〉’ (Jenő–Vető: TolvSz.) Sz: szerencsétlen 1456 k. [sz.] (↑) | szerencsétlenség 1456 k. (↑) | szerencsés 1517 zerencheſen (DomK. 121) | szerencséltet 1522 zerenchaltas (KeszthK. 324) | szerencsétlenkedik 1772 szerentsétlenkedjem (NSz.)

Déli szláv jövevényszó. |  ≡  Blg. среща ’találkozás’; szbhv. sreća ’szerencse’; szln. sreča ’ua.; sors’ [< szláv *sъręt- ’találkozik’]. Vö. még óe. szl. sъręšta ’találkozás; sors, végzet, véletlen’; cseh  (ócseh) střiece ’találkozás, összejövetel’; or. встреча ’ua.’; stb.  ⌂  A magyarba átkerült alak *sręča vagy esetleg *sręšťa; vö. →lencse. A szerencse alak hangrendi kiegyenlítődéssel keletkezett. A szó belseji n vagy arra utal, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt, vagy pedig egy bolgáros szláv nyelvváltozatból a 12. sz. végéig került a magyarba; vö. →lengyel, →szentel. A 3–5. jelentések a 2. jelentésre mennek vissza.

☞ NyK. 39: 48; MNy. 6: 395; Kniezsa: SzlJsz. 500; TESz.; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383→ bal-, vak-