szepelkedik × A: 1569 ſzepelkegiek [▽] [d-j] (RMNy. 3/2: 88); 1578 sepelkedhetic [sz.] (NySz.); 1585 zapelkoͤdoͤm [ɔ: zepelkoͤdoͤm] (Cal. 700); 1604 Szoͤpelkedem (Szenczi Molnár: Dict. Nítor a.); 1621 Szepélkedem (Szenczi Molnár: Dict.); 1818 szepekedik (NSz.); 1870 szepelkėdik (CzF.) J: ’igyekszik, törekszik, erőlködik | sich bemühen, sich anstrengen’

Valószínűleg szláv jövevényszó, magyar képzővel. |  ≡  Vö. óe. szl. spěti ’halad, fejlődik’; szln.  (N.) spę́ti ’siet; növekszik, fejlődik’; szlk. spiet' ’vhová megy, vhová irányul, vmihez közeledik’; or. спеть ’kifejlődik, megérik; odébb megy’; stb. [indoeurópai eredetű; vö. óind sphā́yatē ’fejlődik, növekszik, gyarapodik’; lat. spes ’várakozás, remény’; stb.].  ⌂  A végződés -kedik gyakorító-visszaható képző. Az eredeti jelentése ’siet, igyekszik’ lehetett; az adatokkal alátámasztott jelentésárnyalatok valószínűleg metonimikusan keletkeztek. Bár a szepelkedik onomatopoetikus eredetű szócsaládként való magyarázata nem meggyőző, az igékből különböző gyakorító képzőkkel létrehozott nyelvjárási szavak, mint a szepetel ’‹gabonát› vet; ide-oda lök, rakosgat’  (1816: Gyarmathi: Voc. 101) és szepeleg ’izeg-mozog, forgolódik’  (1832: Kreszn.) nyelvjárási szavak, ill. a szóhasadással létrejött →cipekedik ige arra utalnak, hogy a szepelkedik-et a nyelvérzék onomatopoetikus szónak érezte.  ∼  Idetartozik, de a →cipekedik-hez is közel áll: (R.) felceppekezik ’(lassan) összeszedi magát’  (1566: Heltai: Fab. 136).

☞ MNy. 68: 270; TESz.; EWUng.→ cipekedik, eszperantó, spiritusz, szapora