szentel A: 1372 u./ meg ʒentelÿuala; ſcētėlètėdbèn [sz.] (JókK. 71); 1416 u./¹ megſcènteleſerè [sz.] (BécsiK. 125, 31) J: 1 [gyakran fel~, meg~] 1372 u./ ’felavat, átad | (ein)weihen’ (↑); 2 1510 ’vmit vkinek, vminek szentel, ad, ráfordít | widmen’ (MargL. 14v) Sz: szentelés 1416 u./¹ (BécsiK. 25) | szentelet 1416 u./¹ ’védelem, oltalom | Schutz’ (BécsiK. 31)

Vitatott eredetű. | 1 Származékszó. |  ⌂  A →szent-ből keletkezett igeképzővel; az igeképző funkciójához vö. igazol (→igaz), →másol stb. 2 Szláv jövevényszó, valószínűleg a szerbhorvátból vagy a szlovénból. |  ≡  Vö. szbhv. svetiti; szln. svetiti; – óe. szl. svętiti; szlk. svätiť; or. святить stb.: ’felavat, beavat’ [< szláv *svętъ ’szent; (vmely) istennek szentelt, neki szánt’; vö. →szent]. ▣  ⌂  A kétféle származtatás egymáshoz való viszonyához vö. ábrázol (→ábráz), →tisztel stb. A szó belseji n vagy arra utal, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt, vagy pedig egy bolgáros szláv nyelvváltozatból a 12. sz. végéig került a magyarba; vö. →szent, →torongy. A 2. jelentéshez vö. szbhv. posvetiti ’felavat, beavat; vmit vkinek szentel, ad, ráfordít; stb.’; or. посвятить ’ua.’.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 499; TESz. szent a.; Benkő: FiktI. 64; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383→ gyertyaszentelő, szent