szarv A: 1269 Zarwa [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 8: 228); 1271 Kueszorv [hn.] (Wenzel: ÁÚO. 8: 348); 1308/ Fuenzaru [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 672); 1395 k. ʒaruaσ [sz.] (BesztSzj. 1141.); 1416 u./¹ zaru (BécsiK. 148); 1559 ʃʒarú (Székely I.: Krón. 47b) J: 1 1269 ? ’vízmeder, völgy, árok elágazó része; vminek szarvszerűen elágazó v. felálló része | Arm 〈von Flüssen, Tälern usw.〉; Zacke, Zinke’ (↑), 1271 ’ua.’ (↑); 2 1395 k. ’egyes rovaroknak, csigáknak, kígyóknak stb. a fején levő (páros) ágszerű v. csápszerű képződmény | Zunge, Fühler’ (BesztSzj. 1141.); 3 1405 k. ’némely emlősállat fején párosan kinövő, kemény szaruképződmény | Horn’ # (SchlSzj. 1629.); 4 1643/ ’kürt | Blashorn’ (NySz.) Sz: szarvas 1395 k. ’szarvval rendelkező 〈állat〉 | gehörnt 〈Tier〉’ (↑); 1490 ’elágazó, szétágazó | verzweigt’ (OklSz. szarvas-üllő a.); 1568 ’feltűnő 〈hiba〉 | auffallend 〈Fehler〉’ (NySz.); 1604 ’nehéz, bonyolult 〈kérdés〉 | schwierig 〈Frage〉’ (Szenczi Molnár: Dict. Ceratínae a.)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (AK.) šōrəp ’jávorszarvas ‹bika›’; osztj.  (Kaz.) śărpı̆ ’ua.’; zürj.  (Sz.), (P.), (KP.) śur ’szarv’; votj.  (Sz.), (K.) śur ’ua.’; cser.  (KH.), (U.), (B.) šur ’ua.’; md.  (E.) śuro  (M.) śura ’ua.’; finn sarvi ’ua.; vadászkürt’; lp.  (norv.) čoar’ve ’szarv, agancs’ [fgr. *śorβa ’szarv’ < ősárja; vö. av. srū-; újperzsa sru; stb.: ’szarv; szög, pöcök’; vö. még lat. cervus ’szarvas’].  ⌂  A szarv változat a toldalékolt alakokból jött létre analógiás elvonással; vö. hamv (→hamu), →könyv stb. A régi adatok egy részéről nem dönthető el, hogy ú-val, u-val vagy v-vel olvasandók-e. – Az igekötős felszarvaz ’megcsal vkit’  (1865: NSz.) elvont jelentéshez vö. ang. to bestow a pair of horns of one’s husband; fr. planter des cornes; stb.: ’ua.’.

☞ Munkácsi: ÁKE. 557; MSFOu. 151: 311; TESz. felszarvaz a. is; Raun-Eml. 237; MSzFE.; IUSprK. 47; EWUng.→ felszarvaz, karát, szarm, szaru, szarufa, szarvas, szarvashibaUN UEW. № 978