szangvinikus A: 1832 sangvinicus (Társalkodó 1832. márc. 3.: 72); 1835 Sangvinicus [es. nem m.] (Kunoss: Gyal.); 1843 sanguinicus (NSz.); 1863 legsangvinikusabb (NSz.); 1882 szangvinikus (NSz.) J: ‹fn› 1832 ’heves vérmérsékletű, lobbanékony ember | Sanguiniker’ (↑) | ‹mn› 1835 ? ’heves vérmérsékletű, lobbanékony 〈ember〉 | sanguinisch’ (↑), 1843 ’ua.’ (↑)

Nemzetközi szó. |  ≡  Ném. Sanguiniker ’derűs természetű ember’, sanguinisch ’vidám, harsány’; ang. sanguine ’vérvörös; kerek képű, pufók; tüzes, lobbanékony’, sanguineous ’ua.’; or. сангвиник ’szangvinikus ember’, сангвинический ’szangvinikus ‹ember›’; stb. Vö. még lat. sanguineus ’véres; vérszínű; vérengző’, sanguinosus ’vérbő, telivér; könnyűvérű, szangvinikus, meggondolatlan’ [< lat. sanguis ’vér’]. Szakszóként keletkezett a különböző nyelvekben a vérmérsékletet jelölő szavak analógiájára. Az elnevezés alapja az a feltételezés, hogy a lobbanékony, indulatos természetű emberek fokozott vérbőséggel rendelkeznek.  ⇒⌂  A magyarba leginkább a németből került, latinosított végződéssel; vö. még flegmatikus (→flegma), kolerikus (→kolera), melankolikus (→melankólia). Egyéb megnevezések: vérmes (→vér).  ∼  Idetartozik: (R.) szangvineus ’szangvinikus ‹ember›’  (1811: NSz.), amely közvetlenül a latinból származik (↑).

☞ EWUng.