szamár A: 1138/ Zamar [szn.] (MNy. 32: 132); 1211 Somardy [sz.] [hn.] (OklSz.); 1300 k. ſcumartíuíſ (LeuvGl.) J: ‹fn› 1 1138/ ’lóval rokon és hozzá hasonló, de nála kisebb, hosszú fülű, teherhordásra használt állat | Esel’ # (↑); 2 1381 ? ’ostoba, buta ember | dummer Mensch’ # (OklSz.), 1541 ’ua.’ (RMKT. 2: 153) | ‹mn› 1381 ? ’buta, ostoba | dumm’ (OklSz.), 1616 ’ua.’ (NySz.) Sz: szamaras 1296 Zamarus [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 3: 449) | szamárocska 1416 u./² ʒ́amaroւkat (MünchK. 98va) | szamárkodik 1598 szamárkod-ik (NySz.)

Olasz  (É.) jövevényszó. |  ≡  Ol.  (mil.) somàr, (rom.) šumár, (isztr.) ṣamę́r, (pol.) ṣọmǟr, šumár, – ol. somaro: ’szamár’ [lat.  (vulg.) *saumarius ’ua.’, a lat. sagmarius ’ua.’ alapján].  ≋  Megfelelői: ném.  (ófn.) soumāri, (kfn.) soumære ’málhás állat vezetője; málhás állat; a teher, amelyet az állat hord’; szln. somar ’szamár’; stb. Vö. még blg. самар; szbhv. samar: ’málha- v. tehernyereg’.  ⌂  A magyar szó olasz jövevényszavaink legrégebbi rétegébe tartozik, a szókezdő sz egy olasz nyelvjárási s-es változat átvételével magyarázható; vö. →szappan, →szerecsen stb.  ⌂⇒  A magyarból: szlk. somár ’szamár; ostoba ember’.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 746; MNy. 66: 154; TESz.; EWUng.→ szamár-