szalu × A: 1395 k. ʒalu (BesztSzj. 754–755.); 1792 Szalúlni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz.); nyj. szalluo (ÚMTsz.) J: 1 1395 k. ’hornyoló, vájó fejsze | Dechsel, Hohlbeil’ (↑); 2 1883 ’simító ácsszerszám | Zimmermannsgerät zum Glätten’ (Nyr. 12: 95)

Vitatott eredetű. | 1 Örökség az ugor korból. |  ≡  Vö. vog.  (R.) sowli; osztj.  (V.) suγəl: ’vájófejsze’ [ugor *sᴕlkɜ vagy *sᴕlγɜ: ’ua.’].  ⌂  A magyar szó u-jához vö. →falu. Az ugor kori fejszeféle feltehetően a bronzkori és korai vaskori kultúra egyik jellemző eszközének, a vájófejszének egy típusát képviselte. 2 Belső keletkezésű, egy származékszó szófajváltása. |  ⌂  Főnevesült folyamatos melléknévi igenév -u képzővel a →szil¹ szóból; az a ~ i hangváltozáshoz vö. →sajog¹ ~ →csillog, R. aránt ~ →iránt stb. Feltehetőleg egy sokkal általánosabb ’metsző, vágó’ alapjelentéséből magyarázható; hasonló keletkezésű szerszámnevekhez vö. →fésű, →köszörű stb.

☞ Nyr. 62: 66; NyK. 50: 337; Vir. 1960: 345; TESz.; MSzFE.; MNy. 81: 145; EWUng.→ szil¹UN UEW. № 1852