szür ∆ A: 1258 Zirku [hn.] (OklSz. kő a.); 1299/ Zywrkw (Györffy: ÁMTF. 2: 159); 1395 k. ʒÿr (BesztSzj. 685.); nyj. szűr-lúd (MTsz.) J: ’szürke | grau’

szürke A: 1273 k. Zurke [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 9: 47); 1460 k. ʒwrke (JászGl. 12.); 1480 Zyrke [szn.] (OklSz.); 1538 zewrke (OklSz.) J: ‹mn› 1 1273 k. ? ’a fekete és a fehér vegyülékéből keletkezett színű, hamuszín(ű) | grau’ # (↑), 1460 k. ’ua.’ (↑); 2 1758/ ’tompán sötétes 〈fény〉 | dunkel, dämmerig’ # (MNy. 46: 275); 3 1794 ’öszülő 〈haj〉 | gräulich 〈Haar〉’ # (NSz.); 4 1835 ? ’jelentéktelen, jellegtelen 〈ember〉; unalmas 〈esemény〉 | unscheinbar 〈Mensch〉; einförmig, fad 〈Ereignis〉’ # (NSz.), 1862/ ’ua.’ (NSz.) | ‹fn› 1792 ’szürke ló | Grauschimmel’ (NSz.) Sz: szürkés 1483 Zwrkes [szn.] (OklSz.) | szürkít 1585 Meg szwrkitoͤm (Cal. 444) | szürkül 1758/ ſzűrkűlt (MNy. 46: 275) | szürkület 1777 szürkületkor (NyF. 50: 48)

A szócsalád alapja, a szür örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (É.) sēri ’szürkület, virradat’; zürj.  (Sz.), (P.) ʒ́or ’szürke, őszhajú’; votj.  (Sz.) ǯ́ar ’pirkadat, hajnalhasadás’ [fgr. *ćerɜ ’szürke, ősz’].  ⌂  A szó eleji *ć > m. sz hangváltozáshoz vö. →szeg¹.

A szürke származékszó. |  ⌂  A szür melléknévből keletkezett kicsinyítő képzővel; vö. →szőke, →tarka. Eredeti jelentése a melléknévi 1. és 2. jelentés. A főnévi jelentés olyan jelzős kapcsolatokban fejlődött ki, mint a  szürke ló  (1583: RMNy. 2/2: 302).

☞ TESz. szürke a.; MSzFE. szürke a.; EWUng.→ szűr²UN UEW. № 62