szűnik A: 1372 u./ ʒenykuala [▽] (JókK. 158); 1416 u./¹ megzo̗nic (BécsiK. 241); 1476 k. ʒwnetlen [sz.] (SzabV.); 1536 Zÿnetele͂ [sz.] (Pesti: Fab. 38b) J: 1 1372 u./ ’abbahagy, elhagy | abbrechen, aufhören’ (↑); 2 1416 u./² ’csillapodik | abnehmen 〈intrans.〉’ # (MünchK. 53ra); 3 1416 u./² ’megenged | erlauben’ (MünchK. 61rb) Sz: szünetlen, szüntelen 1372 u./ ʒenettlen (JókK. 3); 1551 Szuͤntelen (MNy. 67: 488) | szüntet 1416 u./¹ megzo̗ntèti (BécsiK. 163) | szűnés 1456 k. meg ʒenes (SermDom. 2: 165) | szünet 1577 k. ʒwnetÿ (OrvK. 148) | szünte [birtokos személyjellel] 1709 szünte ’vminek a lezárása, vége, befejezése | Abschluß, Ende’ (ItK. 14: 335) | szünetel 1835 szünetel (Tzs. Pausieren a.)

szűn ‹nsz› † A: 1796 Szünnep (NSz.); 1790 szǘn napjain (NSz.) J: ’szünet | Pause’

A szócsalád alapja, a szűnik ótörök jövevényszó. |  ≡  Ujg. sön-  ’kialszik, elcsendesedik, megszűnik’; türkm. sȫn- ’kialszik’; tat. sün-  ’ua.’; stb.  ≋  Megfelelői megtalálhatók a mongolban és a tunguzban is.  ⌂  A magyarba átkerült alak *sön- lehetett; a későbbi hangzónyúláshoz vö. →tűr¹. A török igék képző nélküli átvétele korai sajátosság; a szó ikesedése későbbi jelenség.

A szűn tudatos elvonás. |  ⌂  A szünet  (↑) származékból keletkezett, ma kizárólag a szünnap  (↑) összetételben fordul elő.

☞ MNy. 3: 359; TESz.; StUASuppl. 1: 167; EWUng.