szécs × A: 1227/ ? Zech [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 6: 444); 1245/ ? Zeechy [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 2: 549); 1816 Széts (Kassai: Bef. 308); nyj. Szëcs (NyF. 67: 37) J: ’erdőirtás, tisztás | Rodung, Waldwiese’

Szláv jövevényszó, esetleg román közvetítéssel is. |  ≡  Szln. seč; szlk. seč; or.  (N.) сéча; stb.: ’erdőirtás’; – vö. még rom. seci ’erdei tisztás; hegy oldalában levő tisztás’. A szláv nyelvekben a *sěk- ’vág, metsz’ szóból származik.  ⌂  Leginkább a keleti magyar nyelvterületen fordul elő, ahová a románból és esetleg valamely szláv nyelvből került. A középső és a nyugati magyar nyelvjárásokban ritkább; ott valamelyik szláv nyelvből vették át. A köznév kései felbukkanása miatt a középkori személy-, ill. helynevek idetartozása bizonytalan, mert ezek szláv névadással is keletkezhettek. Ha a névadás a magyarban történt, a szó kétszeres átvétellel került a magyarba.

☞ NyF. 67: 37; NytudÉrt. 70: 217; TESz.; EWUng.→ sikátor, szakóca, szecska, székács, szekerce, szuszék