számkivet ∆ A: 1456 k. ʒamkiueteth [sz.] (SermDom. 1: 219) J: ’elűz, száműz | verbannen’ Sz: számkivetett 1456 k. ’elűzött, száműzött | verbannt’ (↑) | számkivetés 1470 ſam kÿ veteſnec ’elűzés, száműzés | Verbannung’ (SermDom. 2: 753)
száműz A: 1823 száműzi (NSz.) J: 1 1823 ’elűz, elkerget | vertreiben’ (↑); 2 1826 ? ’számkivetésbe küld, hazájából kitilt | verbannen’ # (Szily: NyÚSz.), 1832 ’ua.’ (NSz.) Sz: száműzött 1824 száműzött (Aurora 244); 1826 száműzött (Szily: NyÚSz.) | száműzetés 1832 számüzetés (NSz.) – De vö. 1798 szám-ki-ǘztenek (NSz.)
A szócsalád időrendben legkorábbi tagja, a számkivet összetett szó. | ⌂ Eredeti tagjai a számki ’a sorból ki’ + →vet ’dob, hajít; elűz, elüldöz’ szavakből állnak, határozói alárendeléssel keletkezett. A számki eredetileg névutós szerkezet lehet a →szám ’sor’ főnévből + a →ki² igekötőből, amely a →vet ige mellett szám kivé másodlagos alakban is előfordult: 1519 k. vettetoͤt uala zankiue ’száműzött lett’ (DebrK. 72, 104). Ebben a szószerkezetben a ki > kivé feltehető névutói szerepe korán elhomályosult, és a →vet igekötőjeként fogták fel; a kivet ’elűz, elüldöz’ igéhez vö. 1416 u./² ki vèſſètec (MünchK. 16ra). Így aztán az összetételt →szám + kivet tagokra bontották. A számkivet a középkorban lefoglalást, elkobzást, száműzést jelölő jogi terminus volt, amelyet a lat. proscribere ’(nevet) írásban közzétesz, számkivet, elkoboz’ jelentéstani megfelelőjeként használtak. ⌘ A száműz szóösszevonás az számkiűz (↑) összetételből, amely a nyelvújítás korában keletkezett a számkivet analógiájára. Hasonló, már elavult összetételek: számkirekeszt ’vkit kirekeszt’ (1774: NSz.); számkilök ’vkit kitaszít’ (1835: NSz.); stb.