sinkófál A: 1661 e. elsyncopáltaték [sz.] (Nyr. 71: 95); 1788 el-sinkópálni [sz.] (NSz.); 1816 Sinkopálni [sz.] (Gyarmathi: Voc.); 1838 Sinkófálni [sz.] (Tsz.) J: 1 1661 e. ’eltüntet, elsikkaszt | verschwinden lassen’ (↑); 2 1838 ’meghiúsít; elront, tönkretesz | vereiteln; verderben’ (Tsz.); 3 1863 ’koldul, kéreget, kunyerál vmit | um etw betteln’ (Kriza [szerk.] Vadr.); 4 1863 ’hízelegve ólálkodik, somfordál | sich schmeichelnd herumschleichen’ (↑)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat.  (k.), (h.) syncopare ’rövidít, kurtít’ [< lat. syncopa ’(szó)rövidítés; szó belseji betű elhagyása’ < gör. συγκοπή ’ua.’].  ≋  Megfelelői: ném. synkopieren; fr. syncoper; stb.: ’szinkopál ‹zenei műszó›; elhagy ‹betűt, szótagot›’.  ⌂  A szókezdő s-hez vö. →salétrom stb. A szó belseji p > f hangváltozáshoz vö. →somfordál. A diáknyelvből terjedt el, és a tréfás szóhasználatban ma leginkább →el igekötős alakja használatos.  ∼  Idetartoznak: (R.) sinkopa ’szó belseji betű vagy szótag elhagyása’  (1794: Farkas: GLEl.), sinkófa ’kópé, csirkefogó, csibész’  (1838: Tsz.); (el-, ki-)sinkófáz ’elpazarol, eltékozol; elemel, lop; elkoldul, elkunyerál’  (1867: NSz.); vö. még szinkópa ’szinkópál ‹zenei műszó›’  (1925: RévaiLex.).

☞ Nyr. 48: 90; TESz.; Farkas: GLEl. sinkopa a.; EWUng.→ kapa, kappan, sáf